2014. március 4., kedd

Megszűnt a blog

Több mint egy éve indult időhír blog ezennel megszűnt.



Alacsony látogatottság miatt felesleges a blog további működése. Az elmúlt egy év alatt több mint ezer cikk íródott,viszont ezidáig mindössze 16500 oldalletöltés generálódott. A régi cikkek továbbra is elérhetőek maradnak, de friss híreket már nem lehet olvasni a blogon.

Frissítés: A blog új helyen és névvel, bővült repertoárral újraindult: http://farosz.blog.hu/

2014. február 15., szombat

Hatalmas vihar tört rá Nagy-Britanniára

Újabb hatalmas vihar tört rá szombat hajnalban Nagy-Britanniára. Az Atlanti-óceán felől érkezett, 130-140 kilométeres óránkénti sebességű orkán ezúttal elsősorban Dél- és Délkelet-Angliát sújtja, beleértve Londont.


A viharnak már halálos áldozata is van: a délkeleti partok közelében egy brit turistahajó utasterét az ablakokat betörve egy hatalmas hullám árasztotta el. A Marco Polo nevű hajóról egy 70 éves asszonyt és egy 85 éves férfit súlyos sérülésekkel szállítottak a szárazföldre; a férfi nem sokkal később meghalt. A hajó számos más utasa is könnyebben megsérült, őket a fedélzeten látták el.

Az ítéletidő komoly fennakadásokat okoz London légiforgalmában is, több érkező repülőgépet más városokba irányítottak át. Az American Airlines New Yorkból érkező késő esti járata például a londoni Heathrow repülőtér helyett az ír fővárosban, Dublinban szállt le, az ír nemzeti légitársaság, az Aer Lingus Dublinból Heathrow-ra, illetve az ugyancsak Londont kiszolgáló Gatwick repülőtérre tartó esti járatai pedig visszafordultak. Az easyJet Budapestről Gatwickre közlekedő péntek esti járata le tudott szállni, de a cég több más, szintén Gatwickre tartó, később érkező járatát már átirányították más légikikötőkbe.

Nagy-Britannia az utóbbi hónapokban példátlan viharsorozatot élt át. Az ország déli partjaira a tél eleje óta két-három naponta törnek rá özönvízszerű esőzésekkel kísért, rendre súlyos károkat okozó atlanti viharok. A szombat hajnalban érkezett vihar a harmadik ezen a héten. A brit meteorológia szerint hat évtizede nem volt a jelenlegihez mérhető súlyos árvízhelyzet a déli és a nyugati országrészekben. A brit Környezetvédelmi Ügynökség 24 dél-angliai helyszínre adott ki súlyos árvízveszélyre figyelmeztető felhívást. A fegyveres erők 2200 katonáját mozgósították árvízvédelmi feladatokra, és háromezer további katonát készültségbe helyeztek.

A munkálatokba pénteken bekapcsolódott Vilmos herceg, II. Erzsébet királynő unokája, aki édesapja, Károly trónörökös után a brit trón második számú várományosa, és öccse, Harry herceg is. A két herceg egy katonai alakulathoz csatlakozva a London nyugati határában fekvő Berkshire megye Datchet nevű kisvárosában erősítette homokzsákokkal a megáradt Temze gátját.

Vilmos indulatosan rá is szólt a jelenlétének hírére összegyűlt tévéstábokra, hogy ne őt filmezzék, hanem inkább álljanak be ők is homokzsákokat pakolni.



Forrás: MTI 

Óriási havazás Japánban

Három ember halt meg, több mint nyolcszázötven pedig megsérült pénteken a Japán területének nagy részét fehér lepelbe borító erős havazások miatt - közölte a rendőrség.



A havazás miatt több mint 16 ezer háztartásban nincs áramszolgáltatás, és óriási fennakadások voltak a közlekedésben.

Tokió és több más város repülőterein összesen csaknem 420 belföldi járatot töröltek. Repülőgépe indulására várva több mint kétezer ember kényszerült a péntek éjszakát a tokiói Narita repülőtéren tölteni.

Még a fő vonalakon is hatalmas késéssel közlekednek a vonatok, ideértve a nagy sebességű Sinkanzeneket. A kedvezőtlen időjárás több mint 370 ezer utas terveit borította fel. Nem jobb a helyzet az országutakon sem, a fővárosban például teljes egészében lezárták a gyorsforgalmi utakat. A meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint szombaton folytatódik a havazás. A hatóságok arra kérték a lakosokat, hogy maradjanak otthon, csak végszükség esetén menjenek ki az utcára.

A múlt hét végén tizenhárom ember halt meg és mintegy 1250 megsérült a hasonlóan szélsőséges időjárási körülmények miatt.  




Forrás: MTI

2014. február 14., péntek

Százezrek áram nélkül az USA-ban a hóvihar miatt

Százezrek maradtak világítás és fűtés nélkül csütörtökön az Egyesült Államokban, az utakon és a repülőtereken sokfelé megbénult a tömegközlekedés.

(Fotó: MTI/AP/Jim Michaud/Journal Inquirer)   
 
Tizennégy amerikai államban csütörtökre a CNN hírtelevízió összesítése szerint csaknem 800 ezerre nőtt a téli vihar miatt áramellátás nélkül maradt előfizetők száma. Sok házban a fűtést termosztáttal szabályozzák, ezért a villany nélkül maradt otthonokban nemcsak sötét, de hideg is van.

A két héten belül második nagy kiterjedésű vihar következményei 100 millió embert sújtanak. Az áramellátásban az elmúlt két nap során Georgia, valamint Észak- és Dél-Karolina államban keletkeztek a legsúlyosabb zavarok. A vihar súlypontja csütörtökön a déli államokról az északkeleti partvidékre tevődött át.


Washingtonban, ahol helyenként több mint 30 centiméter hó esett, csütörtökön sem az iskolák, sem a kormányhivatalok nem nyitottak ki. Az utcák kihaltak, a fő útvonalak kivételével az utak járhatatlanok. A város vezetése fontolóra vette a metróközlekedés leállítását, de végül nem így döntött. Az amerikai főváros vonzáskörzetében, Marylandben és Virginiában, ahonnan egyébként 50 centis havat is jelentettek, a nap folyamán eső is esett.

Philadelphiában csütörtökön 33, New Yorkban 38 centiméteres hó esett, Új-Anglia egyes területein pedig a fél métert is meghaladó hótakaróra számítanak.

New Yorkban élénk vitát váltott ki az új polgármesternek, Bill de Blasiónak az a döntése, hogy a hóvihar ellenére is nyitva lesznek az önkormányzati iskolák. De Blasio szerint erre azért volt szükség, mert sok szegény gyerek naponta egy alkalommal csak a tanintézményekben kap tisztességes ételt.

A megapoliszban egyébként csütörtökön az ítéletidő sem akadályozta meg a divathét utolsó napjának bemutatóit.

Észak-Karolinában a meteorológiai szolgálat több nappal előre kiadott figyelmeztetése ellenére szerda éjszakáig összetorlódott autók tömegei rekedtek a jég borította és hóval eltorlaszolt utakon. Az állam székvárosában, Raleigh-ben kigyulladt egy elakadt autó, amelyet több tucatnyi másik vett körül.

Csütörtökön a CNN szerint csaknem 6000 repülőjáratot töröltek. A legsúlyosabb fennakadások a georgiai Atlantában, az észak-karolinai Charlotte-ben és Philadelphiában voltak, de lezárták Washington két repülőterét is.

Az Amtrak vasúti társaság csütörtökön ritkított menetrend szerint járatta a vonatokat a keleti parti vonalakon.

A megromlott időjárási viszonyok következtében szerdán és csütörtökön 17 ember vesztette életét az Egyesült Államokban. A legtöbben közülük közlekedési balesetben haltak meg. A rendőrségnek az elmúlt két nap folyamán egyedül Virginia államban csaknem 1000 ütközéshez kellett kiszállnia.

A helyzet súlyossága miatt több államban szükségállapotot hirdettek ki.  




Forrás: MTI

2014. február 2., vasárnap

Olaszoknál is zord az idő

Az eső és a hó miatt megbénult a vasúti forgalom Olaszország északkeleti részén a hét végén. Szicíliában egy megduzzadt patak magával sodort egy utasokkal teli gépkocsit.


Az Alpokban hórekordok születtek. (Fotó: CentroMeteoDolomiti)

Két nő és egy hétéves kislány halt meg vasárnap hajnalban a szicíliai Siracusa közeli Noto területén, miután a megáradt patak elsodorta autójukat.

A mintegy 48 órája tartó rendkívül heves esőzések és áradások miatt az olasz polgári védelem vasárnap a legmagasabb szintű készültséget rendelte el a délolasz Calabriában, Pugliában, Basilicatában és Szicílián.

A megáradt patakok miatt továbbra is zárva van a Velence-Trieszt közötti vasútvonal. Velence szigetein vasárnap 110 centiméteres ár várható.

A hó miatt nem közlekednek a vonatok Friuli-Venezia Giuliában, Udine és Tarvisio között, valamint szombat óta akadozik az Olaszországot Ausztriával és Szlovéniával összekötő vasúti forgalom is.

Az északkelet-olaszországi Venetóban a hadsereg katonái lapátolják a havat. A katonaság igyekszik kimenteni a hóval betemetett Cortina d'Ampezzót is az olasz Dolomitokon. A téli üdülőhely lakosai és a turisták teljesen elszigetelődtek: az utakat és az épületeket egy méter magas hótakaró fedi. Rómában néhány óra szünet után újból esik az eső, de a szombati tetőzése után már csökkent a Tevere folyó vízszintje.




Forrás: MTI

Ítéletidő Szerbiában

Példátlanul erős széllökések jellemezték a Vajdaság időjárását a hét végén, a hóban rekedt autósokat vasárnap is mentik, és a kamionstopot még nem oldották fel.


Szombaton mintegy ezer ember vesztegelt 16 órán át a többméteres hótorlaszok fogságában az észak-bácskai Bácsfeketehegynél, estig onnan 700 embert mentettek ki. A közlekedés kora este indult meg, néhány órával később azonban ismét mintegy ötven gépjármű akadt el, amikor a tiltás ellenére elindult, majd felborult egy bolgár teherautó a Szabadkát Topolyával összekötő úton.

Goran Nikolic, a szerb belügyminisztérium tűzoltósági-mentési egységének parancsnoka vasárnap délelőtt azt mondta, hogy az említett, M22-es úton még mindig nem lehet közlekedni, akkor tud újra elindulni a forgalom, amikor sikerül felállítani és elvontatni a felborult kamiont.

A rossz útviszonyok miatt a Szabadka és Újvidék, illetve Belgrád közötti autóbusz- és vasúti forgalmat is leállították. A tervek szerint a Szabadkát Újvidékkel összekötő E75-ös autópályát a nap folyamán megtisztítják.

A Vajdaságban jelenleg 24 út járhatatlan, a szerb hatóságok ezért teljes kamionstopot rendeltek el, a tehergépjárműveket sem Magyarország, sem Románia felől nem engedik át. A röszkei határon csak a menetrend szerinti autóbuszjáratokat, illetve azokat a szerbiai állampolgárokat engedik be az országba, akik legfeljebb Szabadkáig szeretnének eljutni.

Az Újvidékhez közeli Versecen szombaton a valaha mért legerősebb, óránkénti 168 kilométeres széllökéseket mérték. Az előrejelzések szerint a hideg dunai szél, a Kossava keddre némileg enyhül, jelentősebb változás azonban csak szerdára várható.




Forrás: MTI

2014. január 31., péntek

Hófúvás nehezíti a közlekedést Szerbiában

Súlyos gondokat okoz a hófúvás Szerbiában.



Az orkánerejű szél és a hóátfúvások miatt a Vajdaság több részén, Dél- és Nyugat-Bánságban, illetve Dél-Bácskában is korlátozták a forgalmat. A tartomány délkeleti részén fekvő Nagybecskereket Belgráddal összekötő úton az éjszaka két teherautó akadt el. A viharos szél által emelt kétméteres hótorlaszok miatt ott leállt a forgalom, így többen az utakon töltötték az éjszakát.

A közlekedési miniszter intézkedéseinek értelmében nem léphetnek be Szerbia területére a 7,5 tonnánál nehezebb tehergépjárművek, illetve bizonyos útszakaszokon a belső kamionforgalom is szünetel.

A Szabadka és Újvidék közötti autópálya ugyan tiszta, hosszabb útszakaszokon azonban 10-30 centiméteres hóbuckákat épít a szél.

Belgrádban a kossava nevű erős dunai szél elszakította az egyik uszályt a parttól, de senki nem sérült meg. A szerb fővárosban a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) jelentése szerint a nap folyamán a széllökések ereje az óránkénti 83 kilométeres sebességet is eléri, míg a Vajdaság északi részén akár 100 kilométer/órás lökésekre is lehet számítani.

Az RTS tájékoztatása szerint a Belgrádhoz közeli Pozarevacnál 19 embert mentettek ki gépjárművekből a tűzoltók. A rossz látási viszonyok és a csúszós utak miatt több autó is lecsúszott az útról. A hatóságok összesítése szerint csütörtökön országszerte 98 közlekedési baleset történt, amelyben 37-en sérültek meg.

Az előrejelzések szerint hétfőig hasonló időjárási viszonyokra kell számítani Szerbiában.




Forrás: MTI

Sok a balaeset az ónos eső miatt

Narancssárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat több nyugati járásra ónos esőre. A tegnap óta tartó időszakos ónos esőnek köszönhetően lelassult a közlekedés a Dunántúlon, több helyen is balesetek történtek.



Személyautók, tehergépkocsik és autóbuszok csúsztak árokba Fejér megye több pontján az ónos eső miatt jegessé vált utakon péntek reggel tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-t.  

Farkas-Bozsik Gábor közölte: Pusztaszabolcs közelében, az M6-os autópálya felhajtójánál egy személyautó árakba csúszott, egy autóbusz pedig keresztbefordult az úton. A mentés közben is több autó árokba csúszott. A Pusztaszabolcs felől érkezőket visszafordítják.

Mezőfalván, a József Attila utcában egy kamion megcsúszott, egy autóbusz keresztbe állt az úton, a Fehérvári utcában pedig pótkocsis teherautó csúszott árokba, és a pótkocsi elzárja az utat. A Szabadegyházáról a 62-es út irányába tartó útszakaszon felborult egy kisteherautó.

A katasztrófavédelem közleménye szerint a közútkezelő huszonnyolc géppel éjfél óta végzi a síkosságmentesítést.

Közölték azt is, hogy az Alba Volán Zrt. autóbusz járatai Székesfehérvár és Dunaújváros között előreláthatólag 10 óráig nem közlekednek.


Buszok, kamionok akadtak el a csúszós, jeges úton péntek reggel Veszprém megyében - tájékoztatta a katasztrófavédelem és a rendőrség az MTI-t. 

Somlai Lajos, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelemi Igazgatóság ügyeletese elmondta: a 710-es balatoni elkerülő úton Balatonfőkajár közelében egy busz és egy sószóró borult árokba, Szápáron, Balatonfüreden és Csajágon busz akadt el, de senki nem sérült meg.

Mikó Attila, a megyei rendőr-főkapitányság ügyeletese az MTI-t arról tájékoztatta, hogy Balatonalmádiban kerítésnek csúszott egy busz három utassal, ott sem sérült meg senki. Csajágon pedig több kamion akadt el a csúszós úton. Hozzátette: útlezárások a balesetek miatt nincsenek a megyében.
 



Forrás: MTI

2014. január 28., kedd

Földcsuszamlás volt Indonéziában

A heves esőzések okozta földcsuszamlásban öt ember meghalt, és tíz rekedt az összedőlt házak romjai alatt kedden az indonéziai Kelet-Jáva tartományban - közölte a katasztrófa-elhárítási hivatal szóvivője.

(Fotó: MTI / EPA / Fully Handoko)
 
Sutopo Purwo Nugroho szerint a földcsuszamlás a Jombang körzetben fekvő Kopen falucskában történt keddre virradóra. A sárlavina 15 házra zúdult, és öt közülük összeroskadt.

A mentőalakulatokat rendőrök, katonák és önkéntesek segítik a romok alatt rekedt falubeliek kiszabadításában.

Indonéziában napok óta esik az eső, ami sok helyütt földcsuszamlásokhoz és többtucatnyi ember halálához vezetett.




Forrás: MTI

Újabb hófúvást várnak Románia délkeleti részén

A román meteorológiai szolgálat narancssárga jezésű figyelmeztetést adott ki a szerdára várható újabb hófúvás miatt az ország 14 délkeleti megyéjére, ugyanarra a térségre, amelyben már a hétvégén megbénították a közlekedést a viharos szél által emelt hótorlaszok.



A román hatóságoknak még nem sikerült felszámolniuk az előző vihar következményeit, Buzau, Braila és Vrancea megyében továbbra is érvényben van a kormány által hétfőn kihirdetett vészhelyzet.

Tíz főút továbbra is le van zárva a térségben, köztük a fővárost a tengerparttal összekötő A2-es autópálya egy 80 kilométeres szakasza.

Braila megyében húsz, Buzau megyében tizenöt, Vrancea megyében nyolc falu el van vágva a külvilágtól. Mivel a hótorlaszok magassága helyenként a két métert is meghaladja, a rohammentő-szolgálat, a katasztrófavédelem és a katonaság lánctalpas járművei sem tudnak megközelíteni bizonyos térségeket. Az elszigetelt településekről a súlyos eseteket, a szülő nőket és a csonttörést szenvedett pácienseket is mentőhelikopterekkel szállítják kórházba.

Bukarestben és az ország 12 déli megyéjében kedden is szünetelt a tanítás. A közelgő újabb hóvihar miatt a kényszervakációt várhatóan meghosszabbítják az érintett térségekben.

A vasúti közlekedésben nincsenek lezárt útvonalak, de 105 járatot töröltek, és több helyütt sebességkorlátozás van érvényben, ami miatt a menetidők lényegesen meghosszabbodtak.

A kedden kiadott újabb narancssárga jelzésű figyelmeztetés szerint szerdán havazni fog, és az óránként 70-80 kilométeres sebességű szél miatt ismét hóátfúvásokra lehet számítani Románia délkeleti részén. Erdélyben Brassó és Kovászna megyére adtak ki sárga jelzésű (első fokú) riasztást.




Forrás: MTI

2014. január 25., szombat

Nincs hótól elzárt település az országban

Nincs elzárt település, és minden út járható az országban - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szombat hajnalban az MTI-vel.



Közleményük szerint a főutak a szórás és a takarítás hatására latyakosak, hókásásak, Dunaújvárosnál, Bács-Kiskun megye nyugati részén, Békés megyében, továbbá Tiszafüred és Polgár térségében pedig havasak. Az autópályák általában vizesek, nedvesek, az M3-as gödöllői és káli szakasza száraz. Az M7-es autópálya eszteregnyei szakasza hókásás, a fonyódi szakasza latyakos. Az M35-ös autópálya hajdúböszörményi szakasza havas. A mellékutak a Dunántúl nyugati és déli területén, a Dél-Alföldön és a Tiszántúl nagy részén havasak, hókásásak, nehezen járhatók.

Az éjszakai órákban a dél-Dunántúlon 5, Bács-Kiskun és Békés megyében 5-10, Solt közelében 12 centiméternyi friss hó hullott. Járhatatlan út vagy elzárt település nincs az országban. A hajnali órákra elállt a havazás a Dunántúl nyugati részén, jelenleg Tolna és Baranya megyében, az Alföld déli területén és a Tiszántúlon váltakozó intenzitással esik a hó.

Havazik Dunaújváros és Monor környékén, illetve Sátoraljaújhely közelében. Hószállingózást jeleztek Fertőszentmiklós, Tatabánya és Székesfehérvár közelében, a Jászságban és a keleti határszakaszon - olvasható az Útinform közleményében.


Zala, Somogy és Baranya megye nagy részén továbbra is másodfokú, Jász-Nagykun, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Tolna, Fejér, Somogy, Veszprém és Vas megye jelentős területén elsőfokú riasztás van érvényben a hófúvás miatt. Ezeken a területeken a következő órákban is hótorlaszokat emelhet a viharos szél.




Forrás: MTI

2014. január 24., péntek

Hófúvás lesz a hétvégén Románia tíz déli megyéjében és Bukarestben

Narancssárga jelzésű riadó lépett érvénybe Romániában péntek délutántól, mivel erős havazásra, hóviharokra számítanak a hétvégén az ország tíz déli megyéjében és Bukarestben.



A román meteorológiai intézet előrejelzése szerint a dél-romániai Olténia régióban várható a legerőteljesebb havazás. Mehedinti, Gorj, Dolj és Valcea megyében a hóréteg vastagsága helyenként várhatóan eléri a 30-40 centimétert, a szél erőssége 70 kilométer lesz óránként.

Szombaton Bukarestben és a környező megyékben is (Ilfov, Giurgiu, Calarasi, Ialomita, Buzau, Braila) felerősödik a havazás, a szél erőssége eléri az óránkénti 75-80 kilométert.

Victor Ponta miniszterelnök pénteken személyesen vezette a központi operatív törzs munkálatait, és arra kért valamennyi érintett hatóságot, hogy készüljenek fel megfelelően a védekezésre.

Havazásra számítani kell Románia többi 16 déli és keleti megyéjében is, ahol alacsonyabb fokozatú, sárga jelzésű riadó van érvényben péntek délutántól. A havazás Dél-Erdélyt is érinti, így Kovászna, Brassó, Szeben és Hunyad megyében is lesz hóesés. Éjszaka és a reggeli órákban várhatóan fagypont alá csökken a hőmérséklet. A télies időjárás várhatóan vasárnap estig tart.




Forrás: MTI

Kamionstop Baranyában a sok baleset miatt

Baranya teljes területén megtiltották a 7,5 tonna össztömegű kamionok közlekedését, miután a megyében intenzíven havazik, délutánra 5 centiméternyi csapadék hullott - közölte a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője pénteken az MTI-vel. 



Kasza Anett tájékoztatása szerint a megyei védelmi bizottság kora délután rendelte el a teherautók közlekedésének tilalmát. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a megyében 20 centiméteresnél is nagyobb hótakaróra, az egyre erősödő szél miatt pedig hófúvásra is kell számítani. Az utak több helyen havasak, latyakosak, csúszósak.

Kasza Anett közölte: az időjárással összefüggésben több baleset történt az elmúlt órákban Baranyában. Véménd mellett egy autó csúszott az árokba, személyi sérülés nem történt. A 66-os számú főúton, Mánfánál több kamion elakadt. A műszaki mentésben a katasztrófavédelem egységei nyújtanak segítséget. A főúton jelenleg teljes útzár van érvényben.

Magyarsarlóson és Vokány külterületén egy-egy menetrend szerint közlekedő autóbusz akadt el. Az utasokat mindkét helyszínről mentesítő járat szállította el. Zobákpuszta és Komló között egy sószóró és egy személyautó ütközött össze. Lad településen egy teherautó akadt el a csúszós úton, közvetlenül mögötte egy menetrend szerint közlekedő járat vesztegel. A helyszínre a szigetvári hivatásos tűzoltókat riasztották.




Forrás: MTI

Intenzíven havazik a Dunántúl déli részén

Az ország útjai sónedvesek, latyakosak, de járhatóak. A Dunántúl déli részén viszont már intenzívebben havazik, egyre nagyobb területen marad meg a hó.


 (Havazás Nagykanizsán. Fotó: Varga György / MTI)

Varga György

Varga GyörgyVarg

Az Alföldön és a Dunántúl déli felén élénk széllökések tapasztalhatóak - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője pénteken az MTI-vel.

Hajdu Márton kiemelte: a katasztrófavédelem megyei szervezetei felkészültek a teendőkre, az érintett négy megyében több mint négyszáz, polgári tulajdonú munkagépet és tehergépjárművet helyeztek készenlétbe. A közútkezelők délelőtt hetvennégy munkagéppel takarították az utakat, a kritikus szakaszokon két-három alkalommal sóztak.

A Dunántúl nyugati, déli részén, valamint Csongrád megye területén a fő- és alsóbb rendű utak sónedvesek, Nagykanizsa és Nagyatád térségében latyakosak. Az M1 autópálya komáromi és lébényi, az M5-ös balástyai és makói szakasza, az M43-as autópálya, az M6 Tengelictől délre, valamint az M7-es autópálya a 200 kilométerszelvényig sónedves, a sztráda ettől a ponttól a határig latyakos, de jól járható. Az országban járhatatlan útszakasz, elzárt település nincs - szögezte le.


Baranya megyében már éjszaka megkezdték az utak sózását, amelynek köszönhetően a csapadék nem okozott komolyabb fennakadást a közúti közlekedésben. Pécs, Komló, Mohács és Siklós térségében is egyre intenzívebb a havazás.

Somogy megyében délelőtt Nagyatádon, Barcson, Kaposváron, Marcaliban, Böhönyén, Kadarkúton és Tabon hó hullik, Balatonbogláron gyenge hószállingózás tapasztalható, Csurgóról erős havazást jelentettek. Zala megye valamennyi járásában is havazik.

Tolna megyében is felkészült a katasztrófavédelem a rendkívüli helyzetek kezelésére, az előzetesen azonosított kockázati helyszínekhez tartozó melegedők, parkolók, szükségszálláshelyek, valamint a munkagépek is bevetésre készen állnak.

A katasztrófavédelem folyamatosan tájékoztatja a lakosságot a kialakuló helyzetről. Az OKF azt kéri, hogy havazás, hóvihar esetén folyamatosan kísérjék figyelemmel a katasztrófavédelem közleményeit. Az okostelefonnal, táblagéppel rendelkezőknek azt javasolják, hogy telepítsék a katasztrófavédelem "VÉSZ" alkalmazását (http://vesz.katasztrofavedelem.hu) és figyeljék a katasztrófavédelem Facebook-oldalán, illetve honlapján közzétett információkat is - írta Hajdu Márton.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek délelőtt Zala megye teljes területére, Tolna, Somogy és Baranya megye nagy részére, továbbá Vas és Veszprém megye több járására adtak ki citromsárga, vagyis elsőfokú riasztást a hófúvás miatt. Ezeken a területeken már a következő órákban készülni kell arra, hogy a viharos szél hótorlaszokat emelhet.

A péntek éjfélig érvényes veszélyjelzés szerint tíz megyében vannak érvényben első-, illetve másodfokú figyelmeztetések a várható jelentős mennyiségű hó, a hófúvás, illetve ónos eső miatt.

Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyében a havazás és a hófúvás miatt is narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Ezeken a területeken 24 óra alatt 20 centiméternél is több hó hullhat, és a viharos szél magas hótorlaszokat emelhet. Bács-Kiskun megyére a havazás miatt ugyancsak másodfokú, a hófúvás miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Egy napon belül 10 centimétert meghaladó hó hullhat még Békés, Csongrád, Fejér, Vas és Veszprém megyében. Ezért ezekre a területekre citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Ezek közül Bács-Kiskun, Fejér, Vas és Veszprém megyében a hófúvás miatt is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.


Békés és Csongrád megyében az ónos eső miatt is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.




Forrás: MTI

2014. január 20., hétfő

Halálos áldozatai vannak az Olaszországban pusztító árvizeknek

Készültséget rendeltek el Olaszország középső részén a heves esőzések és havazás miatt, több száz embert kellet evakuálni.



Közepes szintű készültségeket rendeltek el Olaszország több tartományában így Liguriában és Emilia-Romagnában, valamint az északkeleti Veneto és Trentino tartományokban is a folyamatos esőzések miatt.

Modena térségében már hatszáz embert kellett evakuálni a három napja folyamatosan tartó esőzések miatt. A térségben már víz alatt állnak a földek, a lakóházak, de egyes gyárak is.

Velencében is gondok vannak, az esőzések miatt ismét víz alatt áll a Szent Már tér.

Az ítéletidő halálos áldozatokat is követelt. Genovában egy 66 éves férfi, míg Modenában egy másokon segíteni próbáló férfit ragadott el az árvíz.

Veneto és Trentino hegyein rekordmennyiségű havat mérnek: az utóbbi 48 óra alatt több mint negyven centiméternyi esett, de egyes településeken 1-2 méter magasságban halmozódott már fel a hó. A rekord hómennyiségnek komoly következményei is lehetnek, hiszen melegedés kezdődött a térségben, ami olvadást indíthat meg, és áradásokhoz vezethet az alacsonyabban fekvő területeken.

Az olasz meteorológiai szolgálat az ország középső tartományaira citrom és narancssárga riasztást adott ki a mai és holnapi napra is a várható esőzések miatt.

Az esőzések miatt több száz földcsuszamlás is történt, ami miatt az északi tartományokban akadozik a közlekedés is.



Forrás: esotanc.hu