2012. október 30., kedd

Sandy már a szárazföldön

A poszt trópusi ciklonná minősített vihar tegnap Atlantic City-től 10km-re érte el a partokat 129km/h-s szelekkel.


Sandy a szárazföld felett. (Forrás: ssd.noaa.gov)

A vihar már elvesztette a trópusi viharokra jellemző tulajdonságokat, de továbbra is hurrikán erejű. Jelenleg is 120km/h-s átlagszélsebesség van a vihar környezetében az amerikai Nemzeti Hurrikánközpont szerint.

Hatalmas fák dőltek a házakra New Yorkban. (Forrás: EPA/JUSTIN LANE)

Sandy miatt az amerikai hatóságok szerint eddig tizenhatan vesztették életüket, és legalább 7 millió ember van áramszolgáltatás nélkül. A hálózat helyreállítása napokig is eltarthat. Több part menti várost is elöntött a víz, valamint a New Yorkban is több utcában áll a víz, ahol a vízszint 70cm-el meghaladja a valaha mért legnagyobbat. A metróhálózatba is befolyt, és hét alagutat elöntött a víz, így napokig nem állhat helyre a tömegközlekedés. Ezen kívül LaGuardia reptér összes kifutópályáját víz borítja. A hömpölygő vízen kívül a szél is pusztított. New Yorkban egy négy emeletes ház, és egy daru összedőlt. Egyelőre sérülésekről nem érkezett beszámoló. A 911 csak New Yorkból félóránként 10ezer hívást kap.

A vihar főleg Washingtontól nyugatra, délnyugatra havazást okoz. Ott már helyenként fél méter hó esett. A Washington-hegy tetején pedig 193 km/h-s széllökést regisztráltak.



Forrás: NHC / MTI / accuweather.com

2012. október 29., hétfő

Havazott az ország több pontján



Reggelre virradóra az ország nyugati, és középső részén, valamint a délelőtt folyamán az Északi-középhegység térségében is havazott. A hó vastagsága általában lepel-10cm, néhol a 15cm-t is elérte.

 Sopron kurucdombi meteorológiai állomás. (Fotó: OMSZ)

Az ország jelentős része kifehéredett az éjszakai, délelőtti havazás nyomán. A legtöbb a Soproni-hegységben hullott, ahol Brennbergbányán a 15cm-t is elérte a hó vastagsága. Sopron kurucdombi meteorológiai állomáson 8 cm-t regisztráltak. Ezen kívül az Alpokalján, Kisalföldön, Dunántúli-, és Északi-középhegység térségében is összefüggő hóréteg alakult ki. Bács-Kiskun megye egyes részein is reggelre lepel-2cm hó hullott, de az el is olvadt napközben az ország számos alacsonyabban fekvő pontjához hasonlóan. Ezen kívül Zalai dombok fehéredtek ki. A Tiszántúlon mindvégig eső hullott.

Budai hegyekben is havazott a reggel folyamán. (Fotó: MTI)

A havazás a közlekedést is lelassította. 40-50perces késések fordultak elő a vasúti közlekedésben, de néhány buszjárat is kimaradt a Mátra térségében.



Forrás: OMSZ / MTI

Heves zivatarok az Égei-tengeren



Európa nagy részének időjárását ciklonok alakítják, melyek többfelé okoznak csapadékot.

 2012.10.29 12:00 (UTC 10:00) -23:59 (UTC 21:59):

Mai zivatarok valószínűsíthető előfordulási helyei. (Műholdkép: sat24.com)

Mai nap során is főként a mediterrán térségben fordulhatnak elő zivatarok nagyobb számmal egy hidegfront előterében, és annak vonalában. Az Égei-tengeren, illetve Törökország nyugati régióiban heves zivatarok is kialakulhatnak, melyeket felhőszakadás, nagyméretű jég, és viharos szél kísérhet. Ebben a térségben magas a MLCAPE (~2000 J/Kg), SRH körülbelül 200-250m2/s2, nagy az alacsony, és középszinti szélnyírás is, valamint alacsony az LCL. Itt akár tornádók is kialakulhatnak.

2012. október 28., vasárnap

Evakuálják New York lakosságának egy részét



Közelgő Sandy hurrikánra tekintettel New York lakosságának egy részét, összesen 375ezer embert kitelepítenek.

Sandy hurrikán. (Forrás:nhc.noaa.gov)

A kitelepítést Andrew Cuomo demokrata kormányzó rendelte el, aki egyben szükség állapotot is hirdetett. A vihar idején New York teljes tömegközlekedése leáll, amire eddig csak egyszer, tavaly volt példa az Irene hurrikán idején.

Sandy hurrikán helyi idő szerint hétfőn hajnalban, reggel éri el az USA keleti partjait, ahol gyakorlatilag meg fog állni az élet. Az érintett területeken iskolaszünetre kell számítani. A vihar több atomerőművet is érinteni fog, ezért a leállásukat követően várhatóan áramkimaradások lesznek napokig a térségben.



Forrás: Origo

Többfelé havazott Európában



Sarkvidéki levegő árasztotta el Nyugat-, és Közép-Európát, ahol többfelé az esőt havazás váltotta fel. Németország, és Lengyelország déli régióiban, Svájcban, Ausztriában, és Észak-Olaszországban, valamint Magyarország nyugati régióiban esett a hó, valamint jelenleg is esik.

 Lelassult a forgalom Stuttgart közelében. (Forrás: MTI)

Behavazott táj Ausztriában. (Forrás: skywarn)
 
Lepel-15cm közötti hó hullott Nyugat-, és Közép-Európában. A legtöbb hó Dél-Németországban hullott, ahol helyenként elérte a 15cm-t is. Ezen kívül nem csak az Alpok magasabb hegycsúcsai, hanem Ausztria alacsonyabb régiói is kifehéredtek. Hóhatár körülbelül 400méteren van jelenleg, ami az este folyamán az újabb havazásnak köszönhetően tovább fog csökkenni, és a térségben síkvidéken is lehet számítani megmaradó hóra.

Idehaza tegnap este váltott az eső, havas esőbe, havazásba nyugati országrészben, ahol a Kőszegi-hegységben lepel-2cm, Soproni-hegységben lepelnyi hótakaró alakult ki. Máshol csak a tereptárgyakon maradt meg rövid ideig a szilárd halmazállapotú csapadék.




Forrás: MTI / skywarn.at

Víztölcsérek Katalóniában



Az egyik víztölcsért Barcelonában, míg a másikat Badalona-ban észlelték 27-én. Mindkettő végig a víz felszínén haladt, így károkat nem okozott.

Barcelona-i tölcsér
Badalona-i tölcsér.
Forrás: essl.org

Tájfun Vietnám partjainál



Son-Tinh nevű tájfun Hainan-szigetére már 50mm csapadékot hozott, és hamarosan ostrom alá veszi Vietnámot is, ahol földcsuszamlásokat is okozhat a heves esőzés.


Son-Tinh tájfun (Forrás: nhc.noaa.gov)


Hainan szigetéről a beszámolók 30-40km/h körüli szelekről, illetve mérsékeltebb csapadékhullásról szólnak. Várhatóan ez a mérsékelt intenzitás Vietnámra nem lesz jellemző, mivel a vihar szeme körül a szelek jelenleg a 190km/h-t is meghaladják, valamint magában a szemében 938hPa légnyomás uralkodik.

Az előrejelzések szerint Son-Tinh holnap már azért gyengülni fog, miközben mozgása lelassul. A vietnámi partokat "csak" 120km/h-s széllökésekkel fogja ostromolni. A csapadék mennyisége még így is kiadós lesz, bár több helyen a 100mm-t nem fogja meghaladni. A vihar várhatóan hétfőre depresszióvá gyengül Észak-Vietnám felett, melyhez további esőzések fűződhetnek.



Forrás: westernpacificweather.com

2012. október 27., szombat

Sandy USA keleti partjai felé vette az irányt



A karibi térségben legalább 48 áldozatot követelő Sandy hurrikán célba vette USA egyik legsűrűbben lakott területét a keleti partoknál.

Sandy hurrikán. (Forrás: ssd.noaa.gov)

A hurrikán Kubát még 2-es kategóriájúként érte el, azóta viszont gyengült. Jelenleg 1-es besorolású, szelei meghaladják a 120km/h-t, szemében 961mbar légnyomás uralkodik. Iránya jelenleg észak, északkeleti, de hétfő reggel folyamán várhatóan az USA keleti partjai felé fordul.


NHC előrejelzése. (Forrás: nhc.noaa.gov)


Az előrejelzések nem túl biztatóak, mivel a vihar legalább 60millió embert érinthet, és több milliós károkat okozhat. Előreláthatóan több repteret, köztük a Bostonit, Washingtonit, New Yorkit és Philadelphiait is le fogják zárni, mivel a vihart minimum 100mm csapadék, és 100-130km/h-s széllökések kísérhetik. Ezen kívül az óceán partjai mentén 10-15méter magas hullámverésre is lehet számítani.

Tornádó lehet az adriai, jón térségben



Mai nap egy mediterrán ciklon előoldalán többfelé alakulhatnak ki zivatarok Olaszországban, illetve az Adriai-tenger keleti partvidékén, valamint az Égei-tengeren.

 Mai zivatarok valószínűsíthető előfordulási helyei. (Műholdfelvétel: sat24.com) 

A zivatarok legnagyobb kockázata a felhőszakadás. Az Adriai-, illetve Jón-tenger keleti partjainál 100mm-t meghaladó csapadék is hullhat, valamint a zivatarokat nagyméretű jég, és tornádó is kísérheti. Főként a Jón-tenger térségében szupercella is kialakulhat. Itt legalább 2000 J/kg MLCAPE halmozódik fel, amely átfedésbe lesz a szélnyírással.

Az Égei-tengeren főként multicellás konvekció a legvalószínűbb a gyengébb szélnyírási profil miatt, melyekhez felhőszakadás, izolált jégeső, illetve egy-egy víztölcsér is kapcsolódhat.

2012. október 26., péntek

Víztölcsér Siracusa-nál

Tegnap délben egy víz felszínen haladó forgószél keltett riadalmat a partok mentén Szicíliában. 



 

A trombát Siracusa, és környékén észlelték, mely mindvégig a víz felszínén haladt, így nem okozott személyi sérülést, sem anyagi kárt. Ennek ellenére kisebb pánik tört ki a part mentén bámészkodók között.

 

Forrás: siracusanews.it

Hevesebb zivatarok lehetnek a Földközi-tenger nyugati medencéjében



Ibériai-félszigetnél örvénylő ciklon folyamatosan kelet felé kimélyül, melyet hevesebb zivatarok kialakulása követhet.


2012.10.26 12:00 (UTC 10:00) -23:59 (UTC 21:59):


Mai zivatarok valószínűsíthető előfordulási helyei. (Műholdfelvétel: sat24.com)   

Ma elsősorban a Földközi-tenger nyugati medencéjében fordulhatnak elő zivatarok, melyek között egy-egy hevesebb is kialakulhat. Kísérőjelenségek főként a felhőszakadás, és viharos kifutószél, illetve helyenként nagyméretű jég lehet. Főleg Korzika, és Szardínia közelében egy-egy víztölcsér, vagy tornádó is kialakulhat. Ezt támogatja az alacsony felhőalap (800-1000m), valamint a 15-20m/s-os szélnyírás, és nagy felhajtó erő.

Európa más részein, főként a skandináv térségben, illetve Portugáliában is kialakulhatnak zivatarok, de ezekre mérsékelt intenzitás lesz a jellemző.

2012. október 25., csütörtök

Víztölcsérek a görögöknél



Az elmúlt két napon több tölcsért is megfigyeltek Görögország szigetvilágában, szám szerint tizenegyet a jelentések alapján. Ezek közül hármat megörökítettek, amik biztosan elérték a víz felszínét. A tölcsérek Heraklion, és Síros környékén alakultak ki.


 Víztölcsér Síros-nál 24-én.



 Két víztölcsér Sírosnál 23.-án.



 Tölcsérfelhő Heraklion-nál 23-án.




Forrás: essl.org

Ma is az Ibériai-félszigeté lesz a főszerep



Továbbra is az Ibériai-félsziget nyugati partjainál örvénylő ciklon okozhat hevesebb zivatarokat.


2012.10.25 12:00 (UTC 10:00) -23:59 (UTC 21:59):

Mai zivatarok valószínűsíthető előfordulási helyei. (Műholdfelvétel: sat24.com) 
 
Az Ibériai-félsziget főként déli, délnyugati, nyugati területein alakulhatnak ki hevesebb zivatarok. Ezeket főleg kiadós csapadék, illetve néhol akár tornádó is követhet, mivel erős alacsonyszintű vertikális szélnyírás lesz jelen.

A Skandináv-félsziget nyugati partjainál, illetve a Baltikumban fordulhatnak elő zivatarok. Itt is az alacsony szintű vertikális szélnyírás igen magas lesz, így akár tornádó is kialakulhat.

Ezeken a területeken kívül még a Földközi-tenger közép, illetve keleti térségeiben fordulhatnak elő zivatarok, melyekhez intenzív csapadék, esetleg víztölcsér társulhat.

2012. október 24., szerda

Elérte a Sandy hurrikán Jamaicát



Sandy az elmúlt órákban erősödött 1-es kategóriájú hurrikánná, és elérte Jamaicát.


Kezd kirajzolódi Sandy szeme. (Forrás: ssd.noaa.gov)

A hurrikán jelenleg 125-130km/h-s szelekkel ostromolja Jamaicát. A szemében a légnyomás 973hPa-ra csökkent. Az elkövetkező órákban legalább 250mm csapadék várható a térségben.

Sandy érkezése Jamaicára. (Forrás: theweathernetwork.com)

Jamaicában az iskolákban tanítási szünetet rendeltek el, valamint a repülőtereket is lezárták. A hatóságok kijárási tilalmat rendeltek el a fosztogatások megfékezése érdekében. A legnagyobb veszélyt a hirtelen árvizek jelenthetik, melyekkel szemben nem tudnak hatékonyan fellépni a helyi szervek, mivel rossz az infrastruktúra, és a szervezés se megfelelő.

Az NHC előrejlzése. (Forrás: nhc.noaa.gov)

Sandy jelenleg 20km/h-s sebességgel észak felé helyeződik, így várhatóan ottani idő szerint még ma eléri Kubát is, melyet holnap délelőtt el is hagy. Bahamákra az előrejelzések szerint péntek éjszaka érhet.


Forrás: nhc.noaa.gov / BBC

Víztölcsér a Baleár-szigeteknél



Tegnap délután egy víztölcsért figyeltek meg a Menorca-sziget közelében. A tölcsér mindvégig a víz felszínén haladt a közel négyperces életciklusa alatt.


Fotók: Talayot / meteobaleares.com


Forrás: cazatormentas.net


Tony nevű trópusi vihar az Azori-szigetek felé halad



90L, majd 19L néven jegyzett trópusi depresszió ma viharrá fejlődött, és megkapta a Tony nevet.



Tony nevű trópusi vihar. (Forrás: ssd.noaa.gov)


Tony-t 65-75km/h-s szelek jellemzik, miközben a szemében 1003mbar légnyomás uralkodik. A 90L jelű depresszió 21-én vasárnap jelent meg a műholdfelvételeken. Ekkor még az NHC munkatársai mindössze 20% esélyt láttak arra, hogy trópusi viharrá erősödjön. Ennek ellenére ez a latolgatás napról-napra egyre nőtt, míg végül a Tony nevet viselő vihar feltette az i-re a pontot. Ma reggelre szelei meghaladták a 61km/h-t, így trópusi vihar besorolást, és nevet kapott.

A vihar egyelőre az Azori-szigetek irányába tart körülbelül 25km/h-s sebességgel, de az előrejelzések szerint nem fogja elérni a szigetcsoportot.


Forrás: nhc.noaa.gov

Tornádó lehet Portugáliában



Európa nagy részének időjárását egy hatalmas kiterjedésű anticiklon alakítja. Ennek peremén északon a Skandináv-félsziget felett örvénylik egy ciklon, ami ott okoz változékony időt. Földközi-tenger térségében két sekély ciklon okoz zivatarokat, valamint Portugáliától nyugatra örvénylő ciklon okoz ma változékony időt az Ibériai-félsziget jelentős részén.


 2012.10.24 12:00 (UTC 10:00) -23:59 (UTC 21:59):

Mai zivatarok valószínűsíthető előfordulási helyei. (Műholdfelvétel: sat24.com)


Portugáliában, illetve Spanyolország nyugati régióiban ma változékony időre lehet számítani, mivel az Ibériai-félszigettől nyugatra örvénylő ciklon egyre inkább megközelíti a partokat. A félsziget délnyugati részein magas páratartalom, illetve kihullható víz miatt a felhőszakadás ígérkezik veszélyességi tényezőnek. Portugália felett körülbeül 15-20m/s 0-6km-es szélnyírás lesz a jellemző alacsony LCL, valamint erős DLS mellett. Ezen a területen egy-egy tornádó kialakulását sem lehet kizárni.

Korzika, és Szardínia időjárását továbbra is egy közelben örvénylő sekély ciklon határozza meg, zivatarok társulnak. A térségben gyenge szélnyírási profil, illetve 1000-1500J/kg MLCAPE a jellemző. A veszélyességi tényezőt a lassú cellaáthelyeződés jelentheti, így lokálisan nagy csapadék hullhat le rövid időn belül.

A Földközi-tenger keleti medencéje felett is továbbra egy sekély ciklon örvénylik, melyhez szintén zivatarok társulnak. A terület nagy részén a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék lehet a veszélyforrás, viszont Ciprus környezetében közepes szélnyírás, magas DLS, illetve felhajtó erő mellett már egy-egy víztölcsér, illetve tornádó is előfordulhat.

Öt tornádó ért földet hétfőn Kaliforniában



Mind az öt tornádó Kalifornia északi részén alakult ki ráadásul egy nap, amire 1996 óta nem volt példa az államban. A tornádók közül három okozott károkat.

 Yuba City-i tornádó 22-én. (Forrás: breakingnews.com)

Az első tornádó a Sutter megyei Yuba City-re csapott le, ahol a helyi golfpályán okozott károkat. Ott egy 2,5 méter átmérőjű fát is kicsavart. Az ép akkor golfozók közül senki sem sérült meg. A tornádó tovább haladva még egy gyümölcsösben 40 fát tépett meg.

 Browns Valley-i tornádó. (Forrás: CBS)

Elk Grove-i tornádó. (Forrás CBS)

A második, illetve harmadik forgószelet Browns Valley, és Palermo-ból jelentették, de ezek nem okoztak károkat, nem úgy mint a negyedik tölcsér, amely a Sacramento megyei Elk Grove-nál ért földet. A legfeljebb EF1-es erősségű tornádó 52 lakást rongált meg, és egy kereskedelmi épületet. A károk főként a házak tetőszerkezetében, ablakokban, illetve a kerítésekben, valamint a növényzetben keletkeztek.

 Radarkép Lake of the Pines feletti zivatarról. (Forrás: Facebook / Reed Timmer)


Lake of the Pines-i tornádó. (Forrás: Youtube)

Az utolsó tornádó a Nevada megyei Lake of the Pines-ben csapott le, ahol egy fodrász szalonra fát döntött, megrongált egy garázst, valamint néhány ház tetőszerkezetét.

A tornádókon kívül Kalifornia magasabb vidékein a tél is beköszöntött. Többfelé volt havazás, helyenként 15-25cm hó hullott, és a napokban további gyenge havazások növelhetik pár centivel a hótakarót.


Forrás: mercurynews.com

2012. október 23., kedd

Felhőszakadás okozott villámárvizet Törökországban

Hétfőn Antalya provinciában a korábban említett jégverés mellett a heves esőzés is gondot okozott. Manavgat-ot villámárvíz sújtotta, ahol 15 ház megrongálódott, mikor betört a víz, és az iszap a lakásokba.


Elárasztott házak egyike. (Forrás: haberimport.com)

Az elárasztott házak lakóit kiköltöztették, többségük rokonaiknál találtak menedéket ideiglenesen. A lakóépületeken kívül egy hentesboltba is betört az ár, ahol legalább 20ezer fontnyi kár keletkezett, mivel a berendezésen kívül az árut is ki kellett dobni. A villámárvíz a településen a becslések szerint összesen majdnem 100ezer fontnyi kárt okozott.


Forrás: haberimport.com

Pusztító jégeső volt a török Antalya provinciában



A török Antalya provinciából cseresznye, diónyi nagyságú jégről számoltak be tegnap.

Mindenhol állt a jég. (Forrás: DHA)

Tegnap délben török Antalya provinciára lecsapó viharban a beszámolók szerint 20 percen át cseresznye, illetve dió nagyságú jégdarabok hullottak, melyek komoly károkat okoztak a járművekben, valamint a környék gazdaságaiban.

Serik kerületben üvegházakat rongált meg a jég, valamint az Antalya provinciát átszelő autópályán is fennakadásokat okozott a hirtelen jött özönvíz, és jégeső. Sérültekről nem érkezett jelentés.



Forrás: haber.mynet.com

Villám ölt Devetaş-ban



Egy tizenöt éves fiatallal villám végzett 20.-án a török Van provinciai Devetaş-ban.


A fiatal a helyszínen életét vesztette, akin már nem tudtak segíteni a kiérkező mentősök. A gyerek feltehetően iskolából tartott hazafele, mikor a tragédia történt. A rossz hírt a Muradiye kórház munkatársa közölte a családtagokkal, akiknek a testet a boncolás után elszállítják, hogy végső nyugalomba tudják helyezni.



Forrás: internethaber.com

Tubát fotóztak Mallorcán

Mallorca sziget Palma (Palma de Mallorca) városában tegnap egy tubát kaptak lencsevégre. A tölcsér jól láthatóan nem érte el a földfelszínt.

Tuba Mallorcán. (Forrás: pbs.twimg.com)

Sandy trópusi vihar a karibi térségben



Pár napja közlésre került, hogy a 99L jelű trópusi depresszió nagy valószínűséggel trópusi viharrá fog fejlődni, ami az utóbbi pár órában be is következett.

Sandy trópusi vihar. (Forrás: ssd.noaa.gov)

Sandy nevű trópusi vihar Kubától délre fekszik jelenleg, és észak felé halad mindössze 4-5km/h-val. Szelei elérik a 72km/h-t, valamint a szemében 998mbar légnyomás uralkodik.

A vihar várható útja. (Forrás: nhc.noaa.gov)

A vihar az előrejelzések szerint Jamaicát, és Kubát már hurrikánként fogja elérni, de a Bahamákat gyengülve érheti el. A vihar ezen kívül Haitit is érintheti, ahol a part mentén hullámverést okozhat.



Forrás: nhc.noaa.gov

Ma újabb víztölcsérek lehetnek



Európában továbbra is az északi, nyugati, és déli tájakon mozognak a frontok. Közép-, és Kelet-Európa időjárását egy anticiklon határozza meg.


 2012.10.23 12:00 (UTC 10:00) -23:59 (UTC 21:59):

Ma várható zivatarok előfordulási helyei. (műholdfelvétel: sat24.com)

A Földközi-tenger keleti részén elhelyezkedő sekély ciklon ma is zivatarokat okozhat az Égei-tengeren, Törökországban, valamint Kréta szigetén, és Cipruson. Ezekhez a zivatarokhoz a mai nap nem valószínű, hogy bármiféle heves esemény kapcsolódjon. Felhőszakadásszerű intenzitású eső, kisebb méretű jég, illetve egy-egy viharos szélroham azért előfordulhat.

 A Földközi-tenger nyugati medencéjének időjárását továbbra is egy ciklon határozza meg, melynek hidegfrontja mentén újabb zivatarok alakulhatnak ki a nap folyamán Korzika, és Szardínia szigetén. A terület nagy részén alacsony szélnyírás miatt szervezett zivatarokra nem kell számítani, de főként Korzika délnyugati partjai mentél kellőek a feltételek víztölcsérek kialakulásához.

Portugáliától nyugatra egy ciklon hidegfrontja okozhat zivatarokat ma, melyek már hevesebb kategóriába sorolhatóak. A front mentén nagy a szélnyírás mind 0-1 (~15m/s), és 0-6km-en (20-30m/s). A zivatarok legfőbb kísérő jelenségei a felhőszakadás, viharos, akár orkán erejű kifutószél, valamint víztölcsérek. Portugáliát valószínűleg késő este, éjszaka éri el, így ott ezekre akkortájt lehet számítani.

2012. október 22., hétfő

Két víztölcsér volt a spanyoloknál vasárnap



Salou-nál, és Torreblanca-nál is víztölcsért figyeltek meg 21.-én vasárnap. A tölcsérek mindvégig a víz felszínén haladtak, így károkat sem okoztak.


Salou-nál kialakult víztölcsér:

Fotó: twitter.com / Eidan9

Torreblanca-i víztölcsér:

Fotó: fbcdn-sphotos-b-a.akamaihd.net

Hevesebb zivatarok, víztölcsérek a Földközi-tenger térségében



Európa nyugati, és északi részének időjárását egy több központú ciklon, valamint közép, illetve kelet Európáét egy anticiklon határozza meg.


Zivatarok legvalószínűbb előfordulási helyei a mai nap. (Műholdfelvétel: sat24.com)



A ciklonrendszer Földközi-tenger nyugati részén elhelyezkedő központjához tartozó hidegfront okozhat a nap folyamán hevesebb zivatarokat Dél-Franciaországban, Korzika, és Szardínia szigetén, valamint környezetében. Ezen kívül a ciklon középpontjához közel, a Baleár-szigetek környezetében lehetnek olyan zivatarok, melyeket víztölcsér is követhetnek. A hidegfronthoz kapcsolódva főként felhőszakadás, heves kifutószél, illetve nagyméretű jég társulhat a döntően multicellás zivatarokhoz (0-6km-es szélnyírás átlagosan kb. 10-15m/s között alakul), de abban a térségben se lehet kizárni egy-egy tornádó, illetve víztölcsér előfordulását.

Az Égei-tenger keleti partvidékén elhelyezkedő sekély ciklon okozhat többfelé zivatarokat, melyekhez felhőszakadás, egy-két helyen jégeső társulhat. Számottevő szélnyírásra a legtöbb helyen nem kell számítani, viszont a Boszporusznál, illetve Ciprus környezetében kedvezőek a feltételek tornádó, illetve víztölcsér kialakulásához.

Zivatarok nagyobb számmal még Portugáliában fordulhatnak elő, de ezek valószínűleg nem fognak magukban hordozni veszélyt.