2013. március 31., vasárnap

Húsvéti hóömlés Zircen

Zircet húsvét első napja szakadó hóval lepte meg. A településen az esőt intenzív hózáporok váltották, melyekből 2-5cm közötti hó hullott.

(Fotó: Dombiati / metnet.hu)

Tornádó pusztított Tordán

Ma késő délután a Vajdaságban szupercella okozott többfelé károkat. A Bánsági Tordáról tornádót is jelentettek.
 


Vajdaságon, illetve a Bánságon heves zivatar vonult keresztül intenzív csapadék, jégeső, és heves szél kíséretében.
 
Tordán több épületben is jelentős szélkár keletkezett. Főleg a cserepek repültek le a tetőkről. Ezen kívül a szél kisebb fákat kicsavart, valamint ágakat tört le. A vihart ezen kívül cseresznye, dió nagyságú jég kísérte. Sérültekről egyelőre nem tudni, valamint, hogy hány házban keletkezett kár.



Forrás: metnet.hu / serbianmeteo.com

Egyre több folyón lesz szükség a legmagasabb fokú készültségre

A legmagasabb fokú készültségi szint várható a Sajón, a Zagyván és továbbra az marad is a Kapos folyón, de komoly áradásra lehet számítani a Rábán és a Kőrösökön is.



Már vasárnap este kiléphet medréből az Ipoly Nógrád megyében. Óránként öt centimétert emelkedik a folyó vízszintje, ha kiönt, Ipolytarnócon több házat elérhet a víz. Az országban több mint 1200 kilométeren van árvízvédelmi készültség, a folyók áradása miatt egyre több helyen rendelik el a legmagasabb szintű, harmadfokú riasztást. 

A homokzsákokat reggel óta töltik Ipolytarnócon. 24 óra alatt 170-ről 330 centiméterre emelkedett, vagyis csaknem kétszeresére nőt az Ipoly vízszintje. Délelőtt elrendelték a másodfokú árvízvédelmi riasztást. A rohamosan emelkedő vízszint miatt értesítettük a lakosságot, előkészítettük az átmeneti szállót, befűtöttünk – nyilatkozta a Híradónak Bolyós Gáborné alpolgármester. A katasztrófavédők elhúzódó és egyre magasabb árhullámra számítanak az Ipolyon. A következő napokban is jelentős esőzések várhatók, így tovább emelkedhet a vízszint – mondta Angyal Tibor alezredes. 

Csákánnyal vájtak elvezető árkokat a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság munkatársai a Hortobágy folyón a Szentágotai hídnál. Így vezették le a vizet a védműről. A folyó teljes, 34 kilométeres szakaszán másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben. 

Az Országos Vízügyi főigazgatóság szóvivője azt mondta, egyre több folyón lesz szükség a legmagasabb fokú készültségre. A legmagasabb fokú készültségi szint várható a Sajón, a Zagyván és továbbra az marad is a Kapos folyón, de komoly áradásra lehet számítani a Rábán és a Kőrösökön is – közölte Siklós Gabriella. Az országban már több mint 1200 kilométer hosszú töltésen van első, vagy másodfokú árvízvédelmi készültség.
 
A Cuhai Bakony-ér vízszintjének emelkedése miatt nyúlgátat építenek a Győr-Moson-Sopron megyei Mezőörs településen - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vasárnap este közleményben az MTI-t. 

Dobos Viktória, a katasztrófavédelmi igazgatóság sajtószóvivője elmondta: mintegy 200 méter hosszan építik ki a nyúlgátat (átmeneti védőtöltést) a Fő utcán.


Vas megyében már tetőzött a Rába Szentgotthárdnál, Körmendnél viszont csak hétfő reggelre várják a tetőzést, ezért a Rába völgyében még lehetnek elöntések. 

A folyónak ezen a szakaszán elsőfokú árvízvédelmi készültség van érvényben - közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap az MTI-vel. 

Balogh Nikoletta tájékoztatása szerint többségében még áradnak a vízfolyások, a Sorok- és a Perint-patak mentén akár jelentős elöntésekkel is számolni kell. Ugyanakkor megkezdődött az apadás a Gyöngyös-patakon Kőszegnél, a Pinka-patakon a Vas megyei Felsőcsatárnál, valamint a Répcén a Győr-Moson Sopron megyei Répcevisnél. 

A szóvivő elmondta: a vasi tűzoltók az erős széllökések és a felázott talaj miatt kidőlt fákat távolítottak el az útból, és vizet szivattyúztak. 
 
Vas megyében a 13 településen védekeztek a vízkárok enyhítése érdekében, jelenleg is dolgoznak Szentpéterfán, Jákon, Ostffyasszonyfán, Söptén, illetve Táplánszentkereszten. 

Pécsi Norbert Sándornak, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivőjének tájékoztatása szerint a megyében jelenleg 17 alsórendű útszakaszon van érvényben teljes útlezárás vagy félpályás forgalomkorlátozás vízátfolyások miatt.



Forrás: MTI / hirado.hu / M1 híradó

Nyugat-Ukrajnában hófúvás zárt el 73 települést

A fővárosban több mélyebben fekvő utat, aluljárókat és lakóházakat is elönthet a víz, Lviv megyében a hófúvások és a jeges utak okoznak gondot.




Az ukrán főváros vezetése komoly erőkkel készül a hóolvadás miatti áradásokra, kérték a lakosságot is, hogy aki teheti, segítsen a kárelhárításban. Szombat reggel még havazott, napközben azonban már olvadni kezdett a Kijevben korábban lehullott nagy mennyiségű hó, ami azzal a veszéllyel jár, hogy több mélyebben fekvő utat, aluljárókat és lakóházakat is elönthet a víz. Anatolij Golubcsenko, a kijevi állami közigazgatás ideiglenes helyettes vezetője a város tévécsatornáján keresztül kérte a fővárosiakat, hogy aki teheti, segítsen a kárelhárításban. 

Az önkéntesek munkájának szervezésére külön forródrótot hoztak létre, de a Facebook közösségi portálon keresztül is kapcsolatba lehet lépni a városvezetéssel. A tisztségviselő köszönetet mondott azoknak a civil lakosoknak, akik önként segédkeztek a havazás alatt elakadt autók kiszabadításában vagy részt vettek a hólapátolásban. A katasztrófavédelem vezetőjének rendelkezése szerint április 1-jéig hét megyéből irányítanak Kijevbe szivattyúkkal felszerelt speciális járműveket. 

Eközben a hétvégén a nyugat-ukrajnai Lviv megyében a hófúvások és a jeges utak miatt 73 település vált megközelíthetetlenné. Az olvadás a Kárpátokban lavinákat indított el, ezért a hatóságok nem tanácsolják a turistáknak, hogy az elkövetkező napokban a hegyekbe kiránduljanak. A hét közepén Kijev több magas rangú vezetője vesztette el hivatalát, amiért a múlt hétvégi hóvihar okozta problémák elhárításával nem tudtak megfelelően megküzdeni. 

Olekszandr Popov, a kijevi állami közigazgatás vezetője - aki jelenleg a főpolgármesteri feladatokat is ellátja - menesztette Heorhij Hlinszkijt, a Kijivavtodor nevű állami közútkezelő vállalat vezetőjét, és leváltotta Vitalij Psenicsnijt is, a fővárosi közigazgatás katasztrófa-elhárítási igazgatóságának vezetőjét. Popov első helyettese, Olekszandr Mazurcsak maga nyújtotta be lemondását, amit Popov elfogadott. 



Forrás: MTI

Kettészakadt az ország húsvét vasárnap

Nyugaton tél, keleten nyár: 15 fokos hőmérséklet-különbség volt az országban húsvétvasárnap. Sopronban az autókról kaparták a jeges havat, Szegeden pedig pólóban sétáltak és napoztak. A meteorológusok szerint egy gyors mozgású hidegfront okozta a szélsőséges hőmérséklet-különbségeket. 

 (Fotó: Varga György / MTI)

Igazi tél volt vasárnap Nyugat-Magyarországon. Igaz, ott ez nem ritka: 2002 és 2004 között minden áprilisban esett néhány centi hó. Öt éve pedig pont ilyenkor, húsvétkor volt ugyanilyen havazás Sopronban. 

Tatabányán olyan nagy pelyhekben szakadt a hó délután, mintha karácsony lett volna. 

Tavasz volt viszont Pécs belvárosában, ahol 10 fokot mértek. Csicseregtek a madarak, a hőmérő pedig 14 fokot mutatott. Ott még az eső is elállt. Kabátban ugyan, de volt, aki már kiült napozni az Alföldön. A Dél-alföldön és keleten a meteorológusok szerint esős nyárra emlékeztetett az idő: a legmelegebb napszakban volt, amikor 14-15 fokot mutatott a hőmérő.



Forrás: MTI

1200 km-en van készültség

Valamennyi folyón kisebb-nagyobb árhullámok indultak el, és az elmúlt egy nap alatt jelentősen nőtt a belvízzel elöntött terület. 

 Belvízzel elöntött kiskertek Nagykanizsán, a kiskanizsai városrészben 2013. március 30-án. (Fotó: Varga György / MTI)


Az ország folyószakaszain összesen 1206 kilométernyi töltésen van árvízvédelmi készültség, ebből 1076 kilométeren, a Kraszna, a Lónyay-csatorna, a Zagyva, a Tarna, a Tisza középső szakaszán, a Fekete-Körösön és a Hármas-Körösön, valamint azokon a töltésszakaszokon, ahol az előző, lefutott árhullám utáni helyreállítási munkák folynak, elsőfokú, míg a Takta, és a Hortobágy-Berettyó 130 kilométernyi szakaszán másodfokú készültség van érvényben. 

Magyarország dunántúli síkvidéki területein 20-30, az Alföldön 8-15 milliméter csapadék hullott az elmúlt huszonnégy órában. Az Alföldön a két nap alatt lehullott 15-25 milliméternyi eső elolvasztotta a korábbi hóréteget, így a belvízzel elöntött terület folyamatosan nő. Országosan már 121 300 hektár a belvízzel elöntött terület, ebből 56 ezer hektár a vetés-szántó. A legnagyobb, 20 ezer hektár fölötti az elöntött terület Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Csongrád megyében, de Békésben és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is 10 ezer hektár feletti elöntött területeket jelentettek. 

Jelenleg 12 vízügyi igazgatóság területén 63 szakaszon van érvényben belvízvédelmi készültség: 17 szakaszon elsőfokú és 41 szakaszon másodfokú és 5 szakaszon harmadfokú a belvízvédelmi készültség.


Újabb áradás kezdődött a Tisza felső szakaszán, de a  Zagyva-Tarna vízrendszerben, a Hármas-Körösön és a Hortobágy-Berettyón is áradás figyelhető meg. Az elmúlt nap jelentős csapadékmennyisége és az intenzív hóolvadás csaknem 5 ezer hektárral növelte meg a belvizes területet. A Közép-Tisza mentén jelenleg 23 ezer hektár áll víz alatt, ebből 12 és fél ezer hektár vetés, illetve szántó. Az elmúlt 24 órában a vízügyi szervezet 48 szivattyúja közel 4 millió köbméter vizet emelt át a befogadókba, a belvíz elleni védekezésben 129 ember vett részt. A belterületi elöntések miatt Fegyverneken, Jászalsószentgyörgyön és Tomajmonostorán kell védekezni. 

A hó hirtelen olvadása és a napok óta hulló jelentős csapadék miatt Zala megyében lakóházakat zárt körbe a víz, nyúlgátat építenek, és korlátozzák a járművek sebességét a kiöntött patakok, árkok és a vízátfolyások miatt. Kerkafalván két lakóépülből három embert kellett kimenteniük a lenti tűzoltóknak, földmunkagépét is igénybe véve, Magyarszentmiklóson nyúlgátat építenek 25-30 méter hosszan, a védekezéshez ezer homokzsákot és öt köbméter homokot szállítottak. Pórszombaton a reggel óta zajló védekezéshez további 500-1000 homokzsákot szállítanak. Lenti bárszentmihályfai városrészében is lakóházak védelméért építenek védvonalat homokzsákokból ötven önkéntessel, a Kinizsi utcánál a zsilip mögött összegyűlt esővizet szivattyúzzák át a Kerkába. Tornyiszentmiklóson a túlcsordult horgásztó által elöntött területen lévő hétvégi ház áramtalanításához kért segítséget a tulajdonos, a helyszínre érkező tűzoltók azt is felmérik, mások nem kerültek-e veszélybe.


Több zalai útszakaszon is sebességkorlátozásokat kellett elrendelni a vízátfolyások miatt. Le kellett zárni a Bak és Páka közötti összekötő utat. A Keszthely-Sümeg, a Zalaegerszeg-Pórszombat, a Csesztreg-Magyarszombatfa, a Letenye-Lenti és a Letenye-Bázakerettye közötti úton pedig 40-60 kilométeres sebességkorlátozás van érvényben.


Forrás: MTI

2013. március 30., szombat

Áradnak a folyók a Tiszántúlon

Az újabb esők hatására ismét valamennyi folyó árad a Tiszántúlon, s nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága is - tájékoztatta a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig) védelemvezetője szombaton az MTI-t.

Bara Sándor elmondta: az ebben a hónapban lehullott összes csapadék - 116 milliméter - négyszerese a sokéves márciusi átlagnak. 

Továbbra is másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben a Hortobágy-Berettyón, szombat délelőtt pedig másodfokúra növelték a belvízvédelmi készültséget a Berettyó alsó belvízvédelmi szakaszán. Működési területükön egy nap alatt 3 200 hektárral nőtt a belvízi elöntés nagysága - fűzte hozzá.

A Tivizig 12 belvízvédelmi szakaszából 8-on védekeznek: hat szakaszon már másodfokú, kettőn pedig elsőfokú a készültség. 

Jelenleg összesen 21 800 hektár áll víz alatt, melyből 4300 hektár vetés, 4600 hektár szántó, 8750 hektár rét és legelő. Az igazgatóság 17 szivattyútelepet üzemeltet, amelyek több mint 1,7 millió köbméter vizet emelnek át naponta a befogadó folyókba, csatornákba - ismertette a részleteket Bara Sándor.




Forrás: MTI


2013. március 29., péntek

A határok mentén egyre több a feltorlódott kamion

A reggeli, délelőtti havazást jelentős részben esőzés váltotta fel, így az utak már vizesek. A határok mentén viszont egyre több a feltorlódott kamion. 


(Fotó: Kelemen Zoltán Gergely / MTI)

Szlovéniában és Szlovákiában a nagypéntek miatt kamionstop van érvényben, így a határok mentén egyre több a feltorlódott kamion, amelyeket a rendőrség ideiglenesen kijelölt parkolókba állít félre. A reggeli, délelőtti havazást jelentős részben esőzés váltotta fel, ennek következtében az utak már vizesek - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) péntek este az MTI-t. 

Szlovénia felé várhatóan 21 órakor feloldják a korlátozást. Szlovéniába a feloldásig is beléphetnek a szlovén rendszámú, élő állatot, veszélyes anyagot, romlandó árut szállító kamionok - tudatta az OKF. 

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata délután azt közölte, hogy a magyar-szlovén határon életbe lépett kamionstop miatt leterelik a kamionokat az M7-es autópályáról.

A záhony-csapi határátkelőhelyen a magyar-ukrán határon a megnövekedett forgalom miatt nyolcórás várakozás alakult ki a kilépő teherforgalomban.

Nógrád megyében a 2-es úton a havazás miatt egy ideig nem közlekedhettek a kamionok.

Szécsény és Őrhalom között egy időre le kellett zárni a 22-es utat, mert egy kamion keresztbe fordult. 
 
A katasztrófavédelem azt kéri a lakosságtól, hogy folyamatosan kísérjék figyelemmel a meteorológiai előrejelzéseket, a hatóságok közleményeit és tájékoztatóit, továbbá csak a téli időjárási körülményeknek megfelelően felkészített gépjárművel induljanak útnak. 

A közlekedőket arra kérik, hogy fokozott figyelemmel vezessenek, és készüljenek fel arra is, hogy a szokásos menetidők is meghosszabbodhatnak, az utak csúszóssá válhatnak, valamint fák dőlhetnek ki, ágak szakadhatnak le, felsővezetékek sérülhetnek meg. 




Forrás: MTI

2013. március 28., csütörtök

Halálos lavina Tirolban

Madritschtal-nál egy lavina hat hegymászót temetett maga alá, közülük ketten életüket vesztették - közölte az ORF internetes portál.




A baleset 27-én dél körül történt 2800méteres magasságban. A két szerencsétlenül járt 51, illetve 62 éves férfi a hatóságok közlése szerint Dölsach, és Lienz-i lakos volt. A lavinában még ketten megsérültek. Őket a hegyi mentők ellátták, de a sűrű köd, illetve eső miatt a mentőhelikopter nem tudta megközelíteni a helyszínt, így szánnal voltak kénytelenek lehozni őket a hegyről.



Forrás: orf.at

2013. március 27., szerda

Késésekre kell készülni több vasútvonalon


A folyamatos és intenzív havazás ellenére minden vonat közlekedik, de 5-10 perces késések országszerte több vonalon is lehetnek - közölte a Mávinform szerda reggel az MTI-vel. 



Jelentős, 35-40 perces késésre a Budapest-Székesfehérvár és a Budapest-Pusztaszabolcs vasútvonalon kell készülni, ahol Érd-elágazásnál elromlott a biztosítóberendezés. Itt a menetrend szerinti közlekedés a délelőtti órákra állhat helyre - tették hozzá. 

Ezen felül nagyobb, 20-25 perces késéseket jelentettek a szobi és a veresegyházi vonalról, az esztergomi vonalon pedig átlagosan 10-20 percet késhetnek a vonatok, mert a Pilisvörösvár és Esztergom közötti szakaszon a vonatpótló autóbuszok a közúti nehézségek miatt nehezebben tudják tartani a menetrend szerinti közlekedést - írta a Mávinform. 



Forrás: MTI

2013. március 26., kedd

Hónyelvek Egyházasrádócnál

Hónyelvek Egyházasrádócnál.

(Fotó: Zivipötty / metnet.hu)

Késnek a vonatok több vonalon

Ismét váltóállítási problémák lassítják több vasútvonalon a közlekedést.



A Mávinform az MTI-hez kedd este eljuttatott közleményében azt írta: az időjárás miatt a Budapest-Hatvan-Miskolc, a Budapest-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony és a Debrecen környéki vonalakon 10-20 perces késések várhatók. A Budapest-Veresegyház-Vác vonalon - szintén a havazás miatt - váltóállítási problémák nehezítették a vasúti közlekedést. Az erre utazóknak 20-25 perc késésre kell készülniük. 


A Mávinform felhívta a figyelmet továbbá arra, hogy a havas, szeles időjárás következtében a peronok, valamint a vasúti járművek lépcsői síkosak lehetnek, ezért az utasoktól azt kérik, hogy a fel- és leszállásnál legyenek óvatosabbak. 



Forrás: MTI

Romániában nem okozott fennakadást a hófúvás

Romániában nem okozott fennakadást kedden a közlekedésben az ország déli és nyugati részét sújtó hófúvás. 



Az ország déli részén, a Bukarest körüli megyékben kedd hajnaltól kezdődően 14 óráig narancssárga riasztás van érvényben a havazás és az óránként 70-90 kilométeres sebességű szél miatt. 

Bukarestben és a fővárossal szomszédos négy megyében tanítási szünetet rendeltek el keddre az óvodákban és az iskolákban.

A közlekedésben kedd délelőttig nem okozott fennakadást a hófúvás, a főbb útvonalakat folyamatosan tisztítják, ennek ellenére az utak többségét 2-10 centiméteres hó borítja. Az ország déli megyéiben óránként 60-70 kilométer sebességű szél nehezíti a közlekedést, hóátfúvásokat okozva.


A nagyobb távolságokról Bukarestbe érkező vonatok 30-90 percet késnek, a Henri Coanda nemzetközi repülőtér ügyeletese szerint megszokott téli ritmusban, fennakadások nélkül zajlik a légi közlekedés, de a kötelező jégmentesítés miatt 20-30 perc késéssel szállnak fel a gépek. Bár a válságstábot irányító Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes hétfőn azt kérte a rendőrségtől, hogy ne habozzon lezárni az utakat, ha fennáll a veszélye, hogy az autósok a hó fogságába kerülnek, kedd délelőttig csak a Nagybánya-Máramarossziget és a Csíkkozmás-Kézdivásárhely közötti országúton rendeltek el időszakos forgalomkorlátozást a teherautók számára hóeltakarítás céljából.

Romániában 2011 novembere óta havas-jeges úton (településeken kívül) kötelező a téli gumi használata. A bukaresti rendőrség arra figyelmeztette azokat az autósokat, akik már visszatették a nyári abroncsokat, hogy a városban se induljanak útnak. A román rendőrség közlekedési részlegének tájékoztatási központja (Infotrafic) hétfőn arra figyelmeztette az autósokat, hogy a hétfő estétől kedd délutánig várható ítéletidőben, ha tehetik, ne induljanak Románia déli megyéibe. 



Forrás: MTI

Kijev ismét megbénult

Még mindig nem sikerült helyreállítani 101 ukrajnai településen az áramellátást, eközben kedd délelőtt ismét hatalmas dugók alakultak ki a fővárosban, Kijevben. 



Az ukrán katasztrófavédelem keddi közlése szerint eddig 1101 településen állították helyre az áramszolgáltatást, ugyanakkor továbbra sincs áram a kelet-ukrajnai Poltava megye 78 és a vele szomszédos Szumi megye 23 településén. 

Eközben továbbra is gyalog gyorsabb, mint autóval közlekedni a fővárosban. A Yandex internetes keresőoldal a kijevi dugóhelyzetet a tízes skálán a maximumra értékelte a délelőtt kilenc óra körüli csúcsforgalomban. A belvárosban átlagosan óránként 5-10 kilométeres sebességgel tudtak csak haladni a járművek. A híradások szerint a hatóságok állításaival ellentétben még mindig számos utat nem tisztítottak meg a hótól, továbbá több baleset is akadályozta a forgalmat. 

A keddi dugóhelyzet kialakulásához az is jelentősen hozzájárult, hogy a péntektől kezdve három napon át tomboló hóvihar után ez volt az első munkanap. A kijeviek hétfőre ugyanis munkaszüneti napot kaptak. A legfrissebb hivatalos adatok szerint Kijevben eddig csaknem 44 800 személyt vontak be a hó eltakarításába, és csaknem hatezer kotrógépet vetettek be. 

Az ukrán fővárosban három nap alatt több mint félméternyi hó esett, hasonlóra március végén utoljára 1881-ben volt csak példa. 



Forrás: MTI

Elakadt autókat szabadítottak ki rendőrök

Fél nap alatt országszerte 69 embert és 53 járművet szabadítottak ki a hó fogságából a rendőrök. 



Az Országos Rendőr-főkapitányság összegzése szerint 719 rendőr 296 gépjárművel látott el mentési feladatokat rendkívüli időjárás miatt. 

Az elmúlt 12 órában a havazással összefüggésben 127 közúti közlekedési baleset történt az ország közútjain, nyolc ember súlyos, huszonhat pedig könnyű sérülést szenvedett. 

Kedd hajnalban a Készenléti Rendőrség munkatársai az M1 autópályán egy kisgyermekes családnak segítettek biztonságos helyre jutni, mert autójuk elromlott; érdi rendőrök egy olyan kétgyermekes családnak nyújtottak segítséget, akik autójukkal elakadtak a hóban. 

Az ORFK felhívta a figyelmet arra, hogy Fejér, Somogy, Zala, Csongrád, Baranya, Hajdú és Tolna megyében az elrendelt kamionstop - a 7,5 tonnát meghaladó teherjárművek forgalomkorlátozása - visszavonásig érvényben van, a Szlovéniába tartó, 7,5 tonnánál nagyobb összsúlyú teherautók közlekedésének korlátozását - a szlovén hatóságok által elrendelt belépési tilalom miatt továbbra is fenntartják. 



Forrás: MTI

2013. március 25., hétfő

Havazás Fonyódon

Délutáni órákban intenzíven havazott Fonyódon.

(Fotó: Sprinterx2 / metnet.hu)
 

Kamionstop az M6-os tolnai szakaszán

Az M6-os autópálya Tolna megyei szakaszára is kiterjesztette a kamionstopot a megyei védelmi bizottság hétfő este - közölte a Tolna megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-vel. 



A közlekedési tilalom a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű tehergépjárművekre vonatkozik - mondta el Boros Brigitta. 

Az igazgatóság a honlapján közzétette, hogy az M6-os mellett a 65-es út teljes Tolna megyei szakaszán, a 61-es út Simontornya és Nagykónyi, valamint a 6532-es út Hőgyész és Dombóvár közötti szakaszán továbbra is kamionstop van érvényben. 



Forrás: MTI

Korlátozzák a teherautók forgalmát a 13-as és a 81-es úton

Intenzíven havazik Fejér és Komárom-Esztergom megyékben, ezért parkolókba terelik azokat a tehergépjárműveket, amelyek Fejér megyén mennének keresztül, és csak azokat engedik tovább, amelyek úti célja Fejér megye - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t. 



Léber Gabriella elmondta, Keréktelekinél, Komáromnál, Oroszlányban és Bokodon jelöltek ki a rendőrök olyan parkolóhelyeket, ahol a tehergépjárművek át tudják vészelni az újabb havazást. 

Az M1-es autópályán kihelyezett jelzőtáblák is figyelmeztetik a tehergépjárműveket, hogy ne hajtsanak le a sztrádáról a 13-as útra. 

Komárom-Esztergom megyében egyre havasabbak, Kisbér térségében jegesek az utak, ezért a rendőrség figyelmezteti az állampolgárokat, hogy csak rendkívül indokolt esetben induljanak útnak. 

Kedden megszakításokkal ugyan, de napközben is esni fog a hó, késő délutántól valószínű intenzívebb havazás. 



Forrás: MTI

Járművek akadtak el, csúsztak az árokba Somogy megyében

Járművek akadtak el a hóban, csúsztak az árokba hétfőn Somogy megyében is, az M7-es autópályán közlekedőket a változtatható jelzésképű táblákon folyamatosan tájékoztatják a közlekedési helyzetről. 



A Somogy Megyei Védelmi Bizottság arról tájékoztatta az MTI-t: Somogy megye területén a havazás intenzitása várhatóan nő, ehhez óránkénti 30-50 kilométeres szél társul, ezért a megye több területén hóátfúvások alakulhatnak ki. Somogyban hétfőn 13 órakor megkezdte működését a megyei védelmi bizottság operatív törzse, munkájában részt vesznek a hóhelyzet kezelésében érintett szervezetek képviselői. 

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatósága azt közölte, hogy jelenleg 34 munkagépük dolgozik az utakon. A legkritikusabb útszakaszokra (a 66-os főút Szentbalázs és Gödre között, a 67-es főút Simonfa és Bőszénfa között) egy-egy hóeltakarító munkagépet irányítottak. Ha az szükségessé válik, a cég további 100-120 munkagépet tud szolgálatba állítani. 

A Kapos Volán Zrt. arról számolt be: kisebb-nagyobb késésekkel valamennyi járatuk közlekedik. Egy buszjárat elakadt a kercseligeti bekötőúton, műszaki mentését a cég a saját eszközeivel végzi. 

Felvették a kapcsolatot a megye oktatási intézményeivel annak érdekében, hogy a tanulók a délutáni csúcsforgalom előtt biztonságban hazaérhessenek. Járatkimaradással nem kell számolni, a cég melegedőbuszok üzembe állítására is felkészült. 

Az E.ON arról tájékoztatott, hogy sem az áram-, sem a gázszolgáltatásban nincsenek fennakadások Somogyban. 

A megyei rendőr-főkapitányság közlése szerint a szlovén hatóságok korlátozták a 7,5 tonna feletti össztömegű tehergépjárművek forgalmát a szlovén-magyar határszakaszon, a Szlovéniában és az olasz-szlovén határszakaszon kialakult havazás és hófúvás miatt. A dunántúli útszakaszokon ezért lassuló forgalomra, torlódásokra lehet számítani. 

A kaposvári rendőrkapitányság és az M7-es autópálya-rendőrség szolgálatát két-két terepjáróval megerősítették, és további átcsoportosításokra is felkészültek. 

A helyi védelmi bizottságok operatív törzseinek megalakítását 15 órától rendelte el a megyei védelmi bizottság, ezek lokális intézkedésekkel segítik az esetlegesen rászorulók elhelyezését és ellátását. 

A megye tűzoltóegységei tíz helyen vettek részt hóban elakadt, árokba csúszott, balesetet szenvedett járművek mentésében. 

A Somogy Megyei Védelmi Bizottság kiemelte, hogy a legfőbb cél az állampolgárok biztonságos hazajutása. Közölték, mindent megtesznek annak érdekében, hogy éjszakára ne maradjon senki az úton, kiszolgáltatottan. 

Felhívták a lakosság figyelmét arra, hogy aki teheti, ne induljon útnak, illetve csak a téli időjárási viszonyoknak megfelelően felkészített járművel induljon el. 

A járműben legyen kisebb hólapát, hólánc, jégkaparó, meleg felsőruházat, vastag kesztyű, takaró, vontatókötél, elakadásjelző, gyógyszer, mobiltelefon, némi élelem, innivaló. 

A készenléti szolgálatok által üzemeltetett segélyhívószámok a nap 24 órájában elérhetők, azt tanácsolták: a bajbajutottak hívják a katasztrófavédelmet a 105-ös segélyhívó számon.



Forrás: MTI

Lezárt utak balesetek miatt

Lezárták az M5-ös Szeged felé vezető oldalát Kecskemétnél, valamint a 62-es főút teljes egészét Perkátánál baleset miatt.



Lezárták az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalát Kecskemét és Kiskunfélegyháza között hétfő délután, mert az úton keresztbe fordult egy kamion - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. Gál Kristóf közölte: jelentős torlódásra lehet számítani az autópálya érintett szakaszán, a 92-es kilométernél. 



Árokba csúszott egy személygépkocsi a 62-es főúton Perkáta és Szabadegyháza között, emiatt teljesen lezárták az érintett útszakaszt - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfő délután az MTI-vel. Kiss Z. Edward elmondta, hogy a baleset akkor következett be, amikor a jármű egy teherautót előzött. Az autó utasai közül ketten súlyosan, egy ember könnyebben sérült meg. 



Forrás: MTI 

Felborult teherautók nehezítik a közlekedést Veszprém megyében

Felborult teherautók nehezítik a közlekedést Veszprém megyében; a 8-as úton, Márkónál Veszprém felé teljes az útzár - tájékoztatta az MTI-t a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn. 



Ferenczi Tímea elmondta: Farkasgyepűnél felborult egy kamion, ezért a 8-as útról Pápa felé nem lehet behajtani. Szintén a 8-ason, Márkónál kisteherautó borult fel, ezért Veszprém felé mind a két sávot lezárták a rendőrök. 

Veszprém és Balatonfüred között a nosztori emelkedőn felfelé nem lehet haladni, lefelé pedig araszolva halad a kocsisor. 



Forrás: MTI 

Egy órán belül három baleset történt Bács-Kiskun megyében

Egy órán belül három baleset történt a havazás miatt csúszóssá vált utakon hétfőn Bács-Kiskun megyében: két autó árokba szaladt, egy kerékpárost pedig elütöttek - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.



Gál Kristóf közölte: egy személygépkocsi az 55-ös úton az árokba hajtott, a járműben az utas sérült meg. A másik autó Hajós és Császártöltés között borult árokba, erről a helyszínről szintén az utast kellett kórházba szállítani.


Foktő és Kalocsa között egy személygépkocsi elütött egy kerékpárost, őt is kórházba szállították - tette hozzá a szóvivő. 




Forrás: MTI

Szlovénia lezárta határát a teherforgalom elől

Az időjárási viszonyok miatt Szlovénia teherforgalmi korlátozást vezetett be a magyar-szlovén határon hétfőn 12 óra 30 perctől, és nem engedi be az országba a 7,5 tonna összsúlyt meghaladó járműveket. 



Bangó Szilárd, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy az érintett határszakaszon ideiglenesen nem léphetnek ki Magyarországról a 3,5 tonna összsúly feletti tehergépjárművek. 

Az erős havazás és a viharos szél miatt zavarok vannak az olaszországi közlekedésben, ezért korlátozta Szlovénia a magyar-szlovén határon a teherforgalmat - mondta. 

Bangó Szilárd jelezte: a 7,5 tonna össztömeget meghaladó súlyú teherjárművek közlekedését azért állították le hétfő délben a magyar-szlovén határon a szlovén hatóságok, mert Olaszországban is fennakadásokat okoz az időjárás. Az olasz-szlovén határon az időjárási körülményekre hivatkozva Olaszország is forgalomkorlátozásokat vezetett be. 

A zalai katasztrófavédelem információja szerint Udine tartományban erős havazás és viharos erejű széllökés okoz zavarokat a közlekedésben. 



Forrás: MTI

Március idusai hóvihar kárjai

A kárbejelentések száma a péntek délutáni adatok szerint meghaladja a 27 ezret. Tetemes, ezrekre tehető azoknak a káreseteknek a száma, amelyek a leolvadt fagyasztók miatt érkeztek a biztosítókhoz.



A március 15-i hosszú hétvégén bekövetkezett ítéletidő miatt rengeteg kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz. A viharkárok összege a péntek délutáni adatok szerint 3,8 milliárd forint és tovább nőhet, mivel még péntek délután is folyamatosan érkeztek a kárbejelentések.

Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) szóvivője a Ma reggelben elmondta, hogy a kárbejelentések száma a péntek délutáni adatok szerint meghaladja a 27 ezret. Legtöbbjük (70-75 százalék) lakás, ház, ingatlanban esett kár, a fennmaradó rész ipari létesítményekben, illetve vállalkozások telephelyén esett kár – mondta. Hozzátette: egy kisebb rész az, ami az autóbiztosításokat illeti. 

A Mabisz szóvivője kitért arra, hogy azoknál a baleseteknél, ahol 2-3 autó ütközött, normál folyamat zajlik a kártérítést illetően, az autópályán bekövetkezett tömegbalesetek a bonyolultabb esetek, amelyet az operatív bizottság próbál rekonstruálni, így ez hosszabb folyamat.

Gilyén Ágnes arról is beszélt, hogy a 3,8 milliárd forintos kárnak körülbelül a fele az lakásbiztosítással kapcsolatos, de nagy részt tesz ki az ipari létesítményekben esett kár – mondta. Hozzátette: tetemes, ezrekre tehető azoknak a kárbejelentéseknek a száma, amelyek azzal kapcsolatosak, hogy kiolvadtak az élelmiszerek a fagyasztókban, a biztosítókhoz nemcsak háztartásokból, hanem boltokból, üzletekből is érkezett kárbejelentés.

Arra az újságírói kérdésre, hogy van-e elsőbbségi sorrend, a szóvivő közölte, hogy prioritás nincs, csak a gyorsaság és rugalmasság határozza meg a folyamatot. Gilyén Ágnes közölte, hogy több biztosító is átcsoportosította a kárfelmérőit a hatékonyabb munkavégzés végett.
Egyelőre területi adatok még nincsenek, nem derült ki, hogy honnan érkezett a legtöbb kárbejelentés, de az már látszik, hogy Kelet-Magyarországon nagyon súlyos károk történtek – mondta a szóvivő. Gilyén Ágnes arra is kitért, hogy összesen 1300-1400 gépjárműkár esett a 3 napos hosszú hétvége alatt.



Forrás: MTI

2013. március 24., vasárnap

Peremfelhős zivatar Új Dél-Wales-ben

Ma peremfelhős zivatar vonult az ausztrál Új Dél-Wales államban Casino, és Evans Head térségében.

(Fotó: North Coast Storm Chasers)
 

Ismét hófúvás lehet!

Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztető előrejelzése szerint hétfőn éjfélig a Dunántúl nagy részén és a Duna-Tisza köze déli részén hófúvásokra, valamint 24 óra alatt 10 centimétert meghaladó hóra lehet számítani – közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága. 



AZ OKF közleményében azt írta, a közlekedők az elindulás előtt tájékozódjanak az aktuális és várható időjárásról, az utak állapotáról, valamint kövessék figyelemmel a hatóságok tájékoztatóit.
Hangsúlyozták, hogy csak a téli időjárásnak műszakilag megfelelően felkészített járművekkel induljanak útnak. A hó és az erős szél miatt hótorlaszokra, lassabb közlekedésre és fennakadásokra lehet számítani - írták. 

AZ OKF közölte, a katasztrófavédelem készenléti egységei 1525 emberrel, 307 gépjárműfecskendővel és mintegy 449 különleges szerrel látnak el készenléti szolgálatot a nap 24 órájában. 
 
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint vasárnap éjszaka már mindenütt borult lesz az ég és a Dunántúlon újra elkezdődik a havazás, a hajnali órákban pedig már a Dél-Alföldön is. Ezzel párhozamosan a szél többfelé megélénkül, az Alföld északi részén olykor meg is erősödik, elérve a 30-50 kilométer/órás erősséget. Hétfőn tovább folytatódik a havazás, bárhol az országban lehet hóra számítani - írták a közleményben. 

Az OKF kitért arra is, hogy a balesetek és a károk elkerülése érdekében erős szélben fokozott figyelemmel tartózkodjanak a szabadban. Az utakra dőlt fák miatt átmeneti torlódások is kialakulhatnak. 

A meteorológiai szolgálat Tolna és Baranya megyére a havazás mennyisége miatt elsőfokú, az erős hófúvás miatt pedig másodfokú figyelmeztetést adott ki hétfőre. 

Ezenkívül további nyolc megyére Vas, Veszprém, Fejér, Zala, Somogy, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest , valamint a főváros területére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a havazás, illetve a hófúvás miatt ugyancsak hétfőre. 



Forrás: hirado.hu 

Újabb árhullámok lehetnek az országban

A jövő hét közepétől lassú enyhülés kezdődik és a hét végén már tavaszias hőmérséklet valószínű, ami újabb árhullámot éreredményezhet - figyelmeztet az Országos Vízügyi Főigazgatóság. 



Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vasárnap közölte: a hideg időjárás következtében a következő néhány napban a vízszintek ütemes csökkenésére lehet számítani. A jövő hét közepétől lassú enyhülés kezdődik és a hét végén már tavaszias hőmérsékletek valószínűek. Ekkor erősödik a csapadékhajlam és nagyrészt esőre lehet számítani - olvasható a közleményben.  

Mint írták, a Tisza felső szakaszán és a Bodrogon stagnáló, alig változó, nagyon lassan apadó vízmozgás jellemző, továbbra is az elsőfokú készültségi szint feletti vízállásokkal. A következő napokban a hideg idő hatására az apadás ütemének felgyorsulása várható. Ütemesen apad a Sajó felső szakasza, a Szerencs patak és a Takta felső szakasza is.  

A Tarnán vasárnap reggelre az elsőfokú készültségi szint alá süllyedtek a vízszintek, a teljes folyószakaszon apadás tapasztalható. A Közép-Tisza végig árad, vasárnap reggel a vízállás Tiszafürednél 662 centiméter, Kisköre-alsónál 697 centiméter, Szolnoknál 674 centiméter volt. A Közép-Tiszán további fokozatos vízszintemelkedéssel, hosszan elnyúló tetőzéssel kell számolni. Szolnok térségében hétfőn 680-690 centiméteres vízszint közelében várható a Tisza tetőző vízállása - olvasható a közleményben.  

A Zagyva-Tarna rendszerben a szombaton kialakult árhullám szombat reggel 6 órakor tetőzött Jászteleknél 500 centiméteres vízállásnál. Az éjszakai nagy hideg lecsökkentette az árhullám utánpótlását, felgyorsította az apadás ütemét. A vízállás Jászteleknél este hat és nyolc óra körül csökken a 450 centiméteres másodfokú árvízvédelmi készültségi szint alá. A Körösök vízrendszerében a nappali felmelegedés következtében kialakuló hóolvadás újabb kisebb vízszintemelkedést okozott. Ezek a kisebb áradások tartóssá teszik a Hármas-Körös áradását. 

A Hármas-Körös vízállása vasárnap reggel Szarvasnál 618 centiméter volt. A vízszint tetőzése Szavasnál hétfőn várható 620 centiméter közelében. A Hortobágy-Berettyó szintén lassan árad, a folyón további - napi 10-15 centiméteres ütemű - áradás várható. Az OVF közölte, hogy mind a 12 vízügyi igazgatóság területén belvízvédelmi készültség van érvényben, az összesen 90 szakaszból 52 szakasz érintett, 26 szakaszon elsőfokú, 26 szakaszon másodfokú fokú a készültség.  

A belvízzel elöntött terület nagysága a csapadékmentes időnek és a védekezésnek köszönhetően kicsit csökkent, a vízügyi igazgatóságok felmérése szerint 76 100 hektár. Ebből 33 400 hektár vetés-szántó. Az egész Alföld érintett, legnagyobb elöntések Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád megyékben vannak. Jelenleg a vízügyi igazgatóságok 278 szivattyútelepéből 118 üzemel, 17,9 millió köbméter belvizet emelnek át naponta. A védekezésben 410 ember vesz részt. A közlemény szerint a vízügyi igazgatóságok megkezdték a belvíz betározását, 38 tározóban 35 millió köbméter vizet tároztak be.



Forrás: MTI

Csúcsokat döntöget a hideg Moszkvában

Idén lesz az elmúlt 33 év leghidegebb márciusa Moszkvában, közölte a Fobos meteorológiai központ szakértője.

 (Fotó: Oroszország Hangja)

„Ezen a héten és március utolsó napjaiban a hőmérséklet 8-9 fokkal lesz kevesebb a megszokottnál. Ez a hőmérséklet a február végi, január eleji leghidegebb időszakoknak felel meg. Ily módon ez a hónap lehet az elmúlt 33 év leghidegebb márciusa” – mondta a szakértő március 21-én.

A szakértő hozzátette, hogy március végéig hideg lesz, a tényleges tavaszra pedig április elejéig várni kell.



Forrás: hungarian.ruvr.ru

Rendkívüli hideg Belgiumban

Belgiumra is lecsapott a tél, ahol az elmúlt 100 év leghidegebb napjai voltak a hétvégén.



Belgiumban ezen a hétvégén a hideg megdöntötte a 100 éves rekordot, a királyságot ismét elfedte a hó. Ahogy az RTBF tévécsatorna közölte ma a hőmérséklet nappal, az ország különböző körzeteiben a -3 és +2 közötti intervallumban mozgott. Ez csúcspontnak számító hideg március végén az 1916-tól számított időszak során.

Szombat délutántól majdnem az ország egész területét átfogó hóesés zajlik. Az egyes körzetekben a hótakaró vastagsága megközelíti a 10 cm-t, ami Belgiumban már katasztrófának számít.



Forrás: hungarian.ruvr.ru

Havazik Oroszországban

A hatóságok rendkívüli helyzetet hirdettek ki Oroszország Ukrajnával szomszédos több régiójában a nagy havazás és hófúvás miatt - jelentette vasárnap a Rosszija 24 állami hírtelevízió. 

(Fotó: EPA)
 
A kurszki, valamint a szomszédos orjoli terület székhelyén, Kurszkban és Orjolban sem boldogulnak az évek óta nem tapasztalt mennyiségű hóval. A közlekedés megbénult mindkét városban. A helyzetet nehezíti az erős szél. 

A szintén Ukrajnával határos belgorodi, brjanszki területen, valamint a vele szomszédos voronyezsi és a Moszkvához közelebb eső tulai területen is kellemetlen téli időjárási viszonyok uralkodnak - jelentette a Vesztyi FM orosz rádió. Oroszország középső vidékén is az ebben az időszakban szokatlan fagyok köszöntöttek be. Helyenként mínusz 25 fokra is süllyedhet a hőmérséklet. 

Moszkvában és környékén is riasztást adott ki a rendkívüli helyzetek minisztériuma. Az időjárási előrejelzés szerint a helyenként óránként 70 kilométeres széllel járó havazás keddig is eltarthat, és legalább fél méter hó eshet az orosz fővárosban. Az orosz hírtelevízió jelentése szerint a moszkvai nemzetközi repülőterek működését nem zavarja az erősödő havazás. Seremetyevón, Domogyedovón és Vnukovón, ha késésekkel is, de indítják és fogadják a járatokat. A diszpécserszolgálat közlése szerint ezek a repülőterek minden időjárási körülményre fel vannak készítve, ezért nem számítanak nagy problémákra a havazás miatt.



Forrás: MTI

Harmadik napja tombol hóvihar Ukrajnában

Több száz településen nincs áramszolgáltatás. 

 Hóvihar Kijev utcáin. (Fotó: EPA)

A heves, helyenként a 100 kilométer per órás sebességet is meghaladó széllökésekkel kísért havazás miatt Ukrajnában országszerte 615 településen szakadt meg az áramellátás. 
 
A katasztrófavédelem vasárnapi közlése szerint folyamatosan dolgoznak az áramszolgáltatás helyreállításán, eddig 105 településen, ott is csak részben tudták elhárítani a problémákat. A legtöbb település, 232, a kelet-ukrajnai Poltava megyében maradt áram nélkül.  Eközben a kijevi Boriszpil repülőtéren törölték a vasárnap reggel és délelőtt induló járatokat, az érkező járatokat késésekkel tudják fogadni. 

A fővárosban, Kijevben a péntek óta tartó havazás és hóvihar miatt gyakorlatilag megbénult a közlekedés, csak metróval lehet a város egyik pontjából a másikba eljutni. Péntek óta mintegy félméternyi hó zúdult a városra. A heves széllökések tovább nehezítették a március végén Kijevben is szokatlanul nagy mennyiségű hó eltakarítását. 

Vasárnap tovább folytatódott a havazás, a légmozgás azonban már mérséklődött. Az utóbbi napokban csaknem 13 ezren küzdöttek a hó eltakarításán a fővárosban, vasárnaptól 340 közlekedési rendőr is besegít a munkába. A közlekedési rendészet közlése szerint csak a rendőrök mintegy 200 járművet szabadítottak ki a hóból a fővárosban. Az ország egész területén viharjelzés van érvényben. A nyugati, az északi és a középső részben további havazás és hófúvás várható, délen és keleten nagy mennyiségű eső, illetve havas eső lehet. 



Forrás: MTI

2013. március 23., szombat

Lassan levonulnak az árhullámok

A belvizes területek nagysága tovább nőtt. A jövő hét végén várható enyhülés és esetleges eső újabb árhullámokat indíthat el, nagyságuk a lehulló csapadék mennyiségétől függ. 



Lassan levonulnak az árhullámok, de a belvizes területek száma tovább nőtt, már megközelíti a 80 ezer hektárt. Az Országos Vízügyi Igazgatóság közleménye szerint a Tiszán és a Bodrogon stagnáló, alig változó vízmozgás jellemző, továbbra is első fok feletti vízállásokkal. A következő napokban várható hideg időben a mostani árhullámok vízutánpótlása csökken. 

Lassan apad a Sajó hazai felső szakasza, miközben a Tiszához közeli torkolati szakaszon alig változó vízmozgás jellemző. 

Az elmúlt napok esőzései következményeképpen kialakult és Tarnaméránál harmadfokú készültségi szintet elért Tarna árhulláma levonulóban van. Apad a Takta felső szakasza is, az alsó szakaszon továbbra is gyengén áradó vízmozgás jellemző. 

A tájékoztatás szerint a jövő hét végén várható enyhülés és esetleges eső újabb árhullámokat indíthat el, nagyságuk a lehulló csapadék mennyiségétől függ. 

A belvízi helyzetről azt írták, mind a 12 vízügyi igazgatóság területén belvízvédelmi készültséget rendeltek el, az összesen 90 szakaszból 52 szakasz érintett, 29 szakaszon első, 23 szakaszon másodfokú a készültség. 

Tíz vízgazdálkodási társulat első fokban, nyolc társulat másodfokban védekezik, hat önkormányzat - Nyíregyháza, Tiszalök, Balmazújváros, Nagyecsed, Jászalsószentgyörgy, Fegyvernek - első fokban, két önkormányzat - Gávavencsellő, Tomajmonostor - másodfokban. 

A belvízzel elöntött terület nagysága tovább emelkedett, a vízügyi igazgatóságok felmérése szerint 79 ezer 800 hektár, ebből 37 ezer 100 hektár vetés-szántó. 

Belvízzel az egész Alföld érintett, a legnagyobb elöntések Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád megyében vannak. Jelenleg a vízügyi igazgatóságok 278 szivattyútelepéből 115 üzemel, 10 millió köbméter belvizet emelnek át naponta, eddigi teljesítményük összesen 88 millió köbméter. 

A vízügyi igazgatóságok megkezdték a belvíz betározását, 38 tározóban 35 millió köbméter vizet tároztak be eddig. 

Közölték azt is, hogy az elmúlt napon a sík vidéki területeken számottevő csapadék nem esett, ám a következő csapadékhullám kedden várható. 

A tájékoztatás szerint a következő napokban hideg téli időjárásra kell számítani, hétfőn és kedden főképp hazai területeken, számottevő havazással. A jövő hét közepétől lassú enyhülés kezdődik és a hét végén már tavaszias hőmérsékletek valószínűek. Akkor ismét erősödik a csapadékhajlam, de már nagyrészt esőre számíthatunk - fűzték hozzá. 



Forrás: MTI 

Gondot okoz a hó és az ónos eső Nagy-Britanniában

Hó, és ónos eső miatt akadozik a közlekedés, valamint az áramszolgáltatás Nagy-Britanniában.

Newtownabbey, Észak-Írország (Fotó: John Boyd / BBC)

Hirtelen jött havazás, és ónos eső miatt számos repteret, és utat kénytelenek voltak lezárni a hatóságok, ráadásul Lancashire-ben egy 27 éves fiatalember holtestére bukkantak a vastag hó alatt.

A helyi meteorológiai szolgálat az embereket további havazásra figyelmezteti, mely eleinte kiterjedhet Észak-Írországra, Anglia teljes részére, Wales és Észak-dél-nyugat Skóciára, majd vasárnap napközben egyre többfelé megszűnik.

Észak-Írországban pénteken mintegy 35ezer otthon 200ezer fogyasztója maradt áram nélkül, legtöbben Belfast térségében. Ott a szél megrongálta a nagyfeszültségű hálózatot, amit késő estére sikerült helyreállítani.

Skóciában is legalább 18ezren maradtak áram nélkül a nagy szél, és hóvihar következtében. Wales északi részén további négyezer embert érintett az áramszünet.

Az alacsonyabb területeken átlagosan 5-10cm-es hóréteg alakult ki, de a dombokon, és hegyvidékeken jóval vastagabb a hótakaró.



Forrás: BBC

Húszezer kárbejelentés érkezett a múlt heti havazás miatt

A múlt heti katasztrófahelyzet miatt eddig 20 ezer kárról érkezett bejelentés a biztosítókhoz, csaknem 4 milliárd forint értékben. 



A legtöbben az ingatlanokban keletkezett károk megtérítését igénylik, de több száz élelmiszerrel kapcsolatos kárbejelentés is érkezett. A biztosítók többsége rugalmas és gyorsított eljárásban dönt a kárigényekről. Több ezren már meg is kapták a kártérítést. 

A Generali-Providencia Zrt.-nél hétfő óta több mint 7000 káresetet jelentettek. A társaságnál eltekintenek a kétnapos bejelentési határidőtől. Több mint 100 szakértő dolgozik hosszabb munkarendben, hogy minél hamarabb el tudják bírálni a bejelentéseket. 

Szikszai József, a cég vagyon kárrendezési igazgatója elmondta: a szakértők is gyorsabban, iratok bekérése nélkül rendezik ezeket a károkat. „A bejelentett 7000 kárból már körülbelül olyan 1000 darabot le is tudtunk zárni, több mint 50 millió forint kártérítést is kiutaltunk a károsultjainknak"- mondta. 

Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs főosztályvezetője azt mondta: a lakásbiztosításokra érkezett a legtöbb kárbejelentés, ezeknek a száma megközelíti a 18 ezret. A vállalati vagyonbiztosításoknál tapasztalható egy nagyon magas kárérték, becsült kárérték, ez közel 1,2 milliárd forint. 

A biztosítók arra számítanak, hogy még napokig érkeznek az új bejelentések, amelyekhez hozzáadódnak a pénteki viharkárok is. 



Forrás: M1 híradó / hirado.hu

Országszerte károkat okozott a viharos szél

Országszerte károkat okozott a viharos szél pénteken, a megyei műveletirányítási központokba folyamatosan érkeznek a lakossági bejelentések - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője. 



Mint Hajdu Márton kiemelte: a viharos erejű szél három megyében okozott áramkimaradást, és országosan csaknem százötven műszaki mentést hajtottak végre a katasztrófavédelem tűzoltóegységei pénteken. A legtöbbször útra, villanyvezetékre dőlt fákat kellett eltávolítaniuk a tűzoltóknak. 

Budapesten a Kerepesi úton egy óriás reklámtáblát szakított le a szél, az I. kerületi Csalogány utcában pedig egy hirdetőoszlop életveszélyesen megdőlt a széllökések hatására. Ahhoz, hogy ezt a veszélyt a tűzoltók elháríthassák, az igazgatóság speciális műszaki szállító járművének kellett a parkoló autókat áthelyezniük, hogy a daru hozzáférhessen a megdőlt oszlophoz. 

Pest megyében, Gödöllőn a HÉV sínére is dőlt egy fa, és akadályozta a közlekedést. 

Zala, Fejér, Csongrád, Vas és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is számos alkalommal riasztották a tűzoltókat kidőlt fák, megrongálódott épületek és egyéb viharkárok miatt. 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kora délután harminckét településen csaknem 14 ezer fogyasztónál nem volt áram, leggyakrabban a vezetékek szakadása, az oszlopok kidőlése miatt.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Karcsán 560 fogyasztónál szünetel az áramszolgáltatás, Cigándon pedig 750 háztartásban aggregátorok biztosítják az áramot. 

Délelőtt Hajdú-Bihar megyében is több településen voltak áramkimaradások. Kora délután az áramkimaradás még körülbelül ezerötszáz fogyasztót érintett Debrecenben, Hajdúdorogon, Hajdúnánáson, Nyíradonyban, Bihartordán és Fülöpön. 

Jelenleg az ország tizenhárom megyéjében - Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém, Fejér, Zala, Somogy, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun, Pest - és Budapesten citromsárga, vagyis első fokú riasztások vannak érvényben a viharos szél és több helyen a hófúvás miatt is. 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat a péntek délelőtti figyelmeztető előrejelzésében azt írta: északkeleten és az ország középső sávjában a déli, kora délutáni órákig viharos, 60-80 kilométer/órás széllökések várhatók, ezek az esti órákig fokozatosan 60 kilométer/óra alá mérséklődnek. 

Szombaton veszélyes időjárási jelenség nem várható - tették hozzá. 



Forrás: MTI 

2013. március 22., péntek

Nyíródó felhők a Mátra felett

Szélnyírás formálta felhőzet a Mátra felett március 22-én.

(Fotó: Vikarel / metnet.hu)

Másodfokú belvízvédelmi készültség a Nyírségi Vízgazdálkodási Társulat területén

Offenbacherné Imre Gabriella, a szervezet igazgatója elmondta: a riasztási szintet négy szivattyútelepen léptette életbe a társaság, az intézkedés közvetlenül négy település - Kemecse, Nyíregyháza, Nyírpazony és Nyírtura-Libabokor - területét érinti. 



A másodfokú készültség az elmúlt napokban hullott jelentős mennyiségű csapadék hirtelen elolvadása, valamint az áramszolgáltatás több napja tartó szünetelése miatt lépett érvénybe. A belvíz eddig 2600 hektárt öntött el és további 10 ezer hektárt veszélyeztet - közölte az igazgató. 

A társaság szükség szerint munkagépek beállításával is segíti a belvíz és a csapadék elvezetését, a "lefolyási akadályok" megszüntetését - tette hozzá. 

A Nyírségi Vízgazdálkodási Társulat 52 nyírségi település határában 190 ezer hektáros területen végzi feladatait, 860 kilométer hosszú belvízelvezető csatorna fenntartása tartozik hozzá, hét szivattyútelepet üzemeltet. 



Forrás: MTI

Helyreállt az áramszolgáltatás Hajdú-Biharban és Borsod-Abaúj-Zemplénben

A csütörtök éjjeli, illetve péntek hajnali szélvihar miatt akadozott, illetve szünetelt a szolgáltatás a két megyében. 



Hajdú-Bihar megyében a viharos erejű szél okozta áramkimaradások összesen kilenc települést, több mint háromezer fogyasztót érintettek - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. 

Kiss Szilvia helyettes szóvivő elmondta: az E.ON szakemberei péntek délután végeztek a kárelhárítással, legfeljebb kisebb kimaradásokkal lehet még számolni. 

A tűzoltóknak Hajdú-Biharban főként úttestre, járdára dőlt fákat, ágakat, illetve járókelőket veszélyeztető meglazult cserepeket, vakolat- és kerítésrészeket kellett eltávolítaniuk. 

A közlekedőknek mostanra már télies útviszonyokkal sem kell számolniuk - tette hozzá a tűzoltó főhadnagy. 

Ismét van áram Borsod-Abaúj-Zemplén megye minden településén, ahol a csütörtök éjjeli, illetve péntek hajnali szélvihar miatt akadozott, illetve szünetelt a szolgáltatás - közölte Irlanda Boglárka, az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (Émász) Nyrt. igazgatósági megbízottja péntek délután az MTI-vel. 

Tájékoztatása szerint több mint 3000 háztartás maradt ideiglenesen áram nélkül, vezetékszakadás, oszlopok kidőlése, szigetelők törése miatt a megyében. 

A bodrogközi településeken mindenhol van áram, 39 fogyasztónál azonban még dolgoznak a szerelők a hiba elhárításán. 



Forrás: MTI

Hóvihar tombol Ukrajnában

Kijevben több kilométeres dugók alakultak ki. 



A Yandex internetes keresőoldal a kijevi dugóhelyzetet a tízes skálán a maximumra értékelte. A belvárosban óránkénti 5-7 kilométeres sebességgel tudnak csak az autósok előrehaladni. A városnak a Dnyeper folyó jobb oldalán lévő részében több fontos sugárúton nehéz az előrehaladás. 

Az időjárás-előrejelzés szerint szombaton is hasonló időre lehet számítani, ezért a rendőrség arra kérte a kijevieket, hogy lehetőleg ne induljanak autóval útnak. 

A kijevi Boriszpil repülőtéren minden eszközt bevetettek a hóval folytatott küzdelembe. A repülőtér ugyanakkor közölte, hogy a légi forgalomban nincs fennakadás, a járatok menetrend szerint közlekednek. 

A nyugat-ukrajnai lvivi (lembergi) repülőtéren azonban több járatot törölni kényszerültek. A repülőtér délutáni közlése szerint törölték az Isztambulból érkező járatot, továbbá nem indulhatott el menetrend szerint az isztambuli, a müncheni, a velencei és a varsói járat. A szomszédos Ternopil megyében az ítéletidő 26 települést zárt el a külvilágtól, a Lviv és Ternopil közötti autóúton kamionok torlódtak fel, ami megbénította a közlekedést az úton. 



Forrás: MTI

Tornádók csaptak le az ausztrál Victoria államban

Két tornádó söpört végig az ausztrál Victoria államon tegnap.


A tornádók az állam északkeleti részén értek földet. Szemtanúk "bombához" hasonlították a jelenségeket.

Az egyik tornádó leginkább Cobram és Rutherglen városát sújtották, ahol legalább 20 embert kellett kórházba szállítani. Közülük kettőjüknek kritikus az állapotuk.

Rutherglen történelmi városrésze is megrongálódott. Több épület tetőszerkezete leszakadt, ablakok betörtek. Ezen kívül fákat gyökerestül kiszakította a földből, valamint vezetékeket is letépte.

Szemtanúk szerint a másik tornádó Tamleugh településtől északra ért földet, az előző tornádótól mintegy 112km-re délkeletre. Károkról érkeztek jelentések Tatong és Swanpool közeléből, valamint Benalla-ról is.

Bundalong-nál a tornádó komoly károkat okozott. Házak lemeztetőit feltépte, vezetékeket letépte, valamint fákat kicsavarta. Az utcákon rengeteg a törmelék. A település környékén ráadásul jégverés is volt. Egyelőre nem tudni mekkora kár keletkezett a termőföldeken, és a növénykultúrában.



Forrás: abc.net.au