2013. augusztus 31., szombat

Trombák Mourésion-nál

Ma két víztölcsért örökítettek meg a görög Mourésion közelében.

 

2013. augusztus 30., péntek

Légörvénybe került két repülőgép Hongkong közelében

Legkevesebb huszonhatan megsebesültek, amikor két repülőgép landolás előtt légörvénybe került péntek reggel a hongkongi repülőtér közelében.



A Thai Airways nevű légitársaság közölte, hogy 20 személy megsebesült, amikor az 500 utast, két pilótát és a 24 tagú személyzetet szállító Airbus A380-as típusú repülőgép légörvénybe került. 

Kenny Kung, a vállalat kereskedelmi vezetője elmondta, hogy néhányan a személyzet tagjai és az utasok közül is könnyebben megsérültek a Bangkokból Hongkongba tartó járaton, akiket a dél-kínai város három kórházába vittek.

A legsúlyosabb sérülés egy utaskísérő hölgyet ért, aki elesett és kulcscsonttörést szenvedett. A többiek zúzódásokkal megúszták a balesetet - tette hozzá a thaiföldi légitársaság. 


Egy másik géppel is hasonló eset történt. Három-három utas és utaskísérő szintén megsebesült, amikor a thaiföldi Phuket szigetéről Hongkongba tartó járat a repülőtér közelében ugyancsak légörvénybe került - közölte a Hong Kong Airlines képviselője pénteken. Hozzátette, hogy a 110 utast szállító repülőgép biztonságban földet ért, és a hat személy már el is hagyta a kórházat. 

Hongkongban jelenleg rendkívül változékony időjárási viszonyok tapasztalhatóak, ugyanis a környéken halad át a Kong-rey nevű trópusi vihar. 



Forrás: MTI

Gyermekeket ölt meg a földcsuszamlás Hondurasban

Hat gyermeket ölt meg egy földcsuszamlás Hondurasban. A heves esőzések miatt egy tonna föl zúdult két lakóházra egy faluban. Két kislány túlélte a tragédiát, de súlyos sérüléseket szenvedtek. 



Hat gyermeket, köztük öt testvért ölt meg egy földcsuszamlás Honduras északi részében csütörtökön. 

A heves esőzések miatt keletezett csuszamlás hajnalban egy tonna földet zúdított két házra El Balin faluban, miközben a lakók aludtak. 

Két kislány túlélte a tragédiát, de súlyos sérülésekkel kórházba vitték őket. 

A térségben csütörtöktől kétnapos katasztrófavédelmi riasztást rendeltek el a folytatódó esőzések miatt. 



Forrás: MTI

2013. augusztus 29., csütörtök

Intenzív zivatar Kecskeméten

Özönvízszerű esővel, és jéggel érkezett a zivatar Kecskemétre ma késő délután.

(Fotó: Entoni89 / idokep)

Az intenzív zivatart heves esőzés, viharos széllökések, és cseresznyemag nagyságú jég kísérte. A hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék az utcákon hömpölygött. Komolyabb károkról nincs hír.

Az elmúlt napokban légörvény okozott az ország több pontján intenzív csapadékhullást, helyenként felhőszakadást. Augusztus 28-án Zákányra lecsapó felhőszakadás után még a boltokban is állt a víz, Zircen pedig 80mm csapadék hullott.



Forrás: idokep.hu / MTI

2013. augusztus 28., szerda

Víztölcsér Dubrovniknál

Ma reggeli órákban víztölcsért figyeltek meg Dubrovniknál.

(Fotó: Stijepo Brzica)

A zivatart felhőszakadás követte. Dubrovnikban 54mm csapadék hullott rövid időn belül. A vihar az Adriai-tenger felett ráadásul víztölcsért is létrehozott, mely helyenként érintette a szárazföldet is, viszont károkat nem okozott.



Forrás: crometeo.hr


Trombák Umag partjai közelében

Ezúttal két trombát figyeltek meg Umag közelében a mai nap során.

(Fotó: Boris Baran)

Intenzív zivatar vonult végig a térségen a reggeli órákban, melyet felhőszakadás, és 2,5cm-es átmérőjű jég kísért. A vihart ráadásul egy időben 2 tromba is követte, melyek a partokat nem érték el.



Forrás: istramet.com

Özönvíz és villámcsapás

A szombathelyi és a nagykanizsai vasútvonalon elromlott a biztosítóberendezés, Karádon villám csapott egy családi házba. 

(Fotó:  Beliczay László / MTI)

Rengeteg esőt, villámcsapásokat és baleseteket hozott a hidegfront. A Somogy Megyei Karádon villám csapott egy családi házba, a háromszintes ház tetőszerkezete és a felső szintje is kigyulladt - hangzott el az M1 Híradójában.  

A szombathelyi és a nagykanizsai vasútvonalon késnek a vonatok, mert a vihar miatt két helyen is elromlott a biztosítóberendezés. A Fejér megyei Dunaújvárosnál, az M6-os közelében két baleset is történt a hirtelen lezúduló eső miatt. Két autó ütközött a szalagkorlátnak a csúszós úton, a balesetekben senki nem sérült meg. A helyszínelés idejére a 61-es kilométernél a belső sávot lezárták a rendőrök. 

Valószínűleg villámcsapás okozott tüzet egy házban szerdán Örvényesen is, a nádfedeles épület teljes tetőszerkezete és padlástere kiégett - közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelemi Igazgatóság ügyeletese az MTI-vel. 

Kővári László tájékoztatása szerint az Öreghegyen lévő, 60 négyzetméteres épületből két gázpalackot hoztak ki a tűzoltók, a tűz által okozott anyagi kár az elsődleges becslések szerint 25 millió forint. A megyében az elmúlt órákban esővízelöntések és tűzesetek miatt riasztották a Veszprém megyei tűzoltókat. Az ügyeletes hozzátette: 16 esetben kértek lakóházaknál vízszivattyúzást, főként Ajka és Veszprém térségéből. 

Villámcsapás miatt keletkezett tűz szerdán egy budapesti, XVI. kerületi családi házban is - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t. Kisdi Máté közölte: a Vidámvásár utcai épületben lángra kaptak a pincében tárolt bútorok és egyéb használati tárgyak, de személyi sérülés nem történt. 

Arról is beszámolt, hogy a szerda délelőtti vihar idején egy XVII. kerületi iskolaépülethez is villámcsapás miatt riasztották a tűzoltókat. A helyszínen füstszagot éreztek azt követően, hogy a villám becsapott az épületbe. A felderítésnél azonban kiderült, hogy nem gyulladt ki semmi, csupán egy korábbi avarégetés füstjének a szagát lehetett érezni a termekben. 

Főként Zalaegerszeg térségéből riasztották Zala megyében szerda hajnalban a tűzoltókat, akik villámcsapás miatti tüzet oltottak, valamint vízbetöréseknél segítettek. A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapjának szerdai tájékoztatása szerint Zalaboldogfán egy családi ház tetőszerkezetébe csapott bele a villám, ami miatt teljes terjedelmében égett a száz négyzetméteres tető. A tüzet a zalaegerszegi és a körmendi tűzoltók fékezték meg. 

Zalaegerszegen az éjszakai felhőszakadás miatt hat családi házhoz kértek segítséget, mert lakóépületekbe, valamint azok pincéibe vagy garázsaiba tört be a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék. A nem egyszer elektromos berendezéseket és bent tárolt terményeket is veszélyeztető vizet kiszivattyúzták. 

Szintén vízbetörés miatt kellett szivattyúzniuk a tűzoltóknak Zalacsányban, ahol a Batthyány kúria pincéjébe is betört a víz, amely ugyancsak veszélyeztette az elektromos berendezéseket.



Forrás: MTI / M1 híradó

2013. augusztus 27., kedd

Havazott a legszárazabb sivatagban

Havazott a világ legszárazabb területeként számon tartott dél–amerikai Atacama sivatagban. San Pedro de Atacama lakói szerint a harminc éve nem volt ilyen heves hóvihar a területen. 


A hatóságok attól tartanak, hogy a heves esőzések és hóviharok miatt több folyó is kiléphet a medréből. San Pedro de Atacama felé vezető utat ideiglenesen lezárták az extrém időjárás miatt.



Forrás: boon.hu

Halálos áldozatokat követelt Fernand Mexikóban

Sártengert, földcsuszamlást okozott Mexikóban a Fernand trópusi vihar, az eddigi adatok szerint tizenhárman meghaltak, több száz embert ki kellett telepíteni. 



Legkevesebb 13 emberéletet követelt Mexikóban a Fernand trópusi vihar, amely heves esőzést, földcsuszamlásokat és áradásokat okozott.

Kilencen Yecutla, hárman a tengerparti Tuxpan városában haltak meg, egy ember pedig Atzalan városában vesztette életét Veracruz állam kormányzója, Javier Duarte szerint. A vihar Veracruz szövetségi államot sújtotta leginkább, a sártenger házakat sodort el – jelentette az El Universal című napilap. A földcsuszamlások legkevesebb tíz települést vágtak el a külvilágtól, több mint négyszázan kényszerültek otthonaik elhagyására. Az állam területén a háztartások mintegy 40 százaléka maradt áram nélkül.

A Fernand nevű trópusi vihar hétfő reggel érte el Mexikót – Veracruz mellett Puebla és Hidalgo államokat –, azóta azonban sokat veszített erejéből. Veracruzban a gyerekek védelmében az egész állam területén zárva maradtak az iskolák hétfőn. 



Forrás: MTI 

2013. augusztus 26., hétfő

Tovább terjed az erdőtűz a Yosemite-ben

Továbbterjedt a hét végén az ENSZ-világörökség részeként számon tartott kaliforniai Yosemite Nemzeti Park nyugati peremén pusztító hatalmas erdőtűz, a sűrű füst miatt újabb sátortáborokat kellett kiüríteni - közölte a park szóvivője. 

(Fotó: MTI/EPA/NOAH BERGER)

Tom Medema elmondta, hogy a 74 kemping közül eddig 13-at ürítettek ki. A lángok vasárnap délutánig mintegy 4800 hektár növényzetet emésztettek fel a vízeséseiről, mamutfenyőiről és gránitszikláiról híres parkban, amelyet évente 4 millió turista keres fel. 

A szóvivő hangsúlyozta, hogy a tűz egyelőre nem jelent közvetlen veszélyt, de a füst miatt szükségessé vált az emberek kimenekítése. A füstoszlopok helyenként elérik a több mint 9 kilométeres magasságot. Több mint 2800 tűzoltó küzd a lángokkal. 

A tűz egyre közelebb kerül a Hetch Hetchy víztározóhoz, amely San Francisco vízellátásának 85 százalékát - mintegy 2,6 millió ember vízszükségletét - biztosítja. Szombaton a tűz még mintegy 6 kilométerre volt a víztározótól, de vasárnap már 3,2 kilométerre közelítette meg azt. Az ott tárolt víz egyelőre tiszta, nem szennyeződött el hamuval. A lángok kárt tettek két, San Francisco áramellátásában szerepet játszó létesítményben is. 

A park szóvivője szerint az augusztus 17-én kitört erdőtüzeknek eddig 7 százalékát sikerült megfékezni. A lángok 32 kilométernyire vannak a Yosemite-völgytől, a nemzeti park fő látványosságától, amely egyelőre még nyitva áll a látogatók előtt. 

Jerry Brown kaliforniai kormányzó pénteken szükségállapotot hirdetett ki San Franciscóban és a város környékén arra hivatkozva, hogy a tűz a nyugati parti nagyváros víz- és áramellátásának létesítményeit fenyegeti.

A Sierra Nevada-hegység nyugati részén pusztító tűzvész jelenleg a leggyorsabban terjed a mintegy 50 nagy erdőtűz közül, amelyek az Egyesült Államok szárazság sújtotta nyugati részén keletkeztek.

A tűzzel folytatott küzdelem annyira igénybe veszi a helyi tűzoltói kapacitásokat, hogy az illetékesek tárgyalásokat kezdtek az amerikai védelmi minisztériummal és kanadai partnerekkel esetleges erősítés igénybevételéről.



Forrás: MTI

Tornádó ért földet Velence közelében

Rövid ideig tartó forgószél ért földet Velence közelében ma délután.

(Fotó: Andrea85 / idokep)

A nem mezociklonális tornádó feltehetően szántóföldön ért földet, lakott területet nem veszélyeztetett. Károkról nincs információ.



Forrás: idokep.hu

Trópusi depressziók Mexikó partjainál

Két trópusi depresszió ostromolja Mexikót.

Fernand, és 95E jelű trópusi depresszió. (Forrás: ssd.noaa.gov)

Fernand nevű trópusi depresszió a Mexikói-öböl felől Veracruz-t, és Tamaulipas-t ostromolja, míg a 95E jelű Guerrero part menti részein okoz heves esőzéseket.

Fernand tartós szelei jelenleg 55km/h körüliek, míg a 95E jelű trópusi depresszióé 45-50km/h. 

Fernand az előrejelzések szerint fokozatosan halad északnyugat felé, és hamarosan disszipál a szárazföld felett. 95E jelű trópusi depresszió jelenleg javarészt a vízfelszín felett tartózkodik, csak lassan halad északnyugat felé.



Forrás: wunderground.com

Jókora tromba Genoa partjainál

Augusztus 25-én délután Genoa partjaitól párszáz méterre jókora víztölcsért fotóztak. 


A jelenséget néhány percen át lehetett megfigyelni, partoktól biztonságos távolságban maradt, így károkat sem okozott.



Forrás: meteoweb.eu

Víztölcsér Umagnál

Víztölcsért fotóztak ma kora délután a horvát Umagnál. A forgószél nem érte el a partokat, így károkat sem okozott.

(Fotó: Samantha S. Photography,)

2013. augusztus 25., vasárnap

Tornádó pusztított Santa Severa-ban

Ma kora reggel egy víztölcsér érte el a partokat az olasz Santa Severa-nál.


A forgószél több csónakot is felkapott, majd a part menti sétányon fákat csavart ki. Néhány épületben is keletkeztek károk, viszont személyi sérülés nem történt.

Helyi hatóságoknak ideiglenesen korlátozniuk kellett a forgalmat a környéken, mivel néhány fa az úttestre is rádőlt.



Forrás: meteoweb.eu

2013. augusztus 23., péntek

Százakat telepítettek ki az erdőtűz elől Spanyolországban

Háromszáz embert kitelepítettek Spanyolország északnyugati részén erdőtűz miatt. A lángokkal mintegy kétszáz tűzoltó küzdött földön és levegőben. 



Erdőtűz miatt mintegy háromszáz embernek átmenetileg ki kellett költöznie otthonából Spanyolország északnyugati részén, a portugál határ közelében. 

Pénteken 200 tűzoltó küzdött a lángokkal a földön és a levegőből Kasztília és León tartományban, Villardiegua de la Ribera falu környékén. 

A csütörtök délután észlelt erdőtűz részben a Los Arribos del Duero nemzeti park területén pusztít. 

Nyaranta nagyon gyakoriak az erdőtüzek szerte Spanyolországban. 

Csütörtökön sikerült megfékezni a tüzet Mallorca szigetén, ahol két nappal korábban lobbant lángra a növényzet. Csaknem 500 hektár erdő semmisült meg a tűzben, és 200 embernek kellett átmeneti időre elhagynia a lakóhelyét. 



Forrás: MTI

2013. augusztus 21., szerda

Víztölcsér Szicília partjainál

Ma reggel víztölcsért figyeltek meg a szicíliai Augusta partjai közelében.

(Fotó: Obiettivo Fotografico)

Intenzív zivatarok okoztak felhőszakadást a térségben. Szürakuszában rövid időn belül 85mm csapadék hullott, Augusta közelében pedig víztölcsér is társult a zivatarhoz.



Forrás: meteoweb.eu

Halálos áldozatai vannak a kínai viharoknak

Legalább 21 halottja van annak az esőzésnek, mely elmosta az északnyugat-kínai Csinghaj tartományt. Heten megsérültek, hárman eltűntek. 

 Hsziangjang város egyik elöntött része augusztus 20-án. (Fotó: MTI/AP)

Legkevesebb 21 ember meghalt, három eltűnt, amikor hatalmas felhőszakadás és jégeső érte az északnyugat-kínai Csinghaj tartomány Vulan megyéjét kedden az esti órákban - jelentette a kínai média szerdán.  

Az emberek az érintett hegyvidéki helyszínen épp egy építkezésen dolgoztak, amikor a hirtelen jött csapadék következtében keletkezett vízfolyam elmosta őket. A megye közigazgatásilag a többségében nemzeti kisebbségek lakta mongol-tibeti prefektúra alá tartozik. 

A hatóságok eddig 21 ember halálát erősítették meg, három társukat még keresik. Hét sérültet szállítottak kórházba. 



Forrás: MTI

Trami trópusi vihar: Heves esőzések Tajvanon

100km/h-s széllel, és heves esőzéssel csapott le Tajvanra a Trami trópusi vihar.

(Forrás: ssd.noaa.gov)

Tartós szelei Taipei-ben elérték a 108km/h-t, valamint a legerősebb széllökések a 137km/h-t. A heves esőzések földcsuszamlásokat váltottak ki.

Tajvan jelentős részén esett 300mm, vagy afeletti csapadék, az északnyugati hegyvidéki területeken pedig 500mm. A heves esőzés még csütörtökön is folytatódik a szigeten.

Hsinchu megyében egy aprócska falut földcsuszamlás zárt el a külvilágtól. A 70 lakos közül mindenki épségben van, és nincs közvetlen veszélyben.


A viharban eddig egyetlen ember sérült meg, egy 33 éves nő, aki motorjával felborult. A hatóságoknak eddig több mint ezer embert kellett kitelepíteniük.

Trami a hét elején még a Fülöp-szigeteken okozott pusztítást. Manilában közel egymillió embert fenyegettek az áradások. Eddigi összesítés szerint a viharban 15-en vesztették életüket, valamint 41-en megsebesültek.



Forrás: abcnews.go.com

Több mint száz áldozata van a hőhullámnak Japánban

Legalább 120 ember vesztette életét Japánban a július óta tartó hőhullámban, a szigetországban minden nap százak kerülnek kórházba a meleg miatt. 



Japán délkeleti, középső és nyugati régióiban július 6. óta minden nap 30 fok feletti hőmérsékletet mértek, de a hőmérő higanyszála gyakran elérte a 35-40 fokot is. 

A magas páratartalommal párosuló hőséget elsősorban az idős emberek szenvedik meg: a hőhullám halálos áldozatainak 83 százaléka 65 éven felüli volt. Az áldozatok többsége kiszáradás, illetve a légkondicionálás hiánya miatt vesztette életét. 

A szigetországban önkéntesek keresik fel az időseket, hogy figyelmeztessék őket a kiszáradás veszélyeire, és segítsenek megfelelően beállítani a légkondicionáló berendezéseket. A média is gyakran ad tanácsokat az embereknek az extrém meleg elviselésére. 




Forrás: MTI

Szélvihar pusztított egy németországi kempingben

Heves vihar csapott le hétfőn egy Hammerschmiedesee-ben található kempingre.

(Fotó: schwaebische-post.de)

A viharban legalább 27-en megsérültek, köztük 16 gyermek. Őket kórházba szállították. A katasztrófa idején 100-an tartózkodtak a kempingben, többségében táborozó fiatalok.

Egyelőre tisztázatlan, hogy a pusztítást tornádó, avagy légzuhatag (downburst) okozta. Mindenesetre a szél lakókocsikat, sátrakat borított fel, tetőket tépett fel, valamint fákat csavart ki. Becslések szerint a kempingben keletkezett kár eléri a 90ezer eurót, míg a kemping körüli teljes kár a 200ezer eurót.



Forrás: wetter24.de / orf.at

2013. augusztus 19., hétfő

Halálos széllökés Texasban

Felkapta a trambulint a szél miközben egy kislány ült rajta.



A lány a barátaival játszott múlt kedden házuk udvarán, a Texas déli részén fekvő Panguitch városkában. A gyerekek közül ő volt az utolsó, aki még az ugróasztalon ült, éppen a cipőjét kötötte, amikor egy széllökés levegőbe emelte a játékot. A gyermek leesett a trambulinról, amelyet a szél 45 méterre repített el - közölte a helyi seriffi hivatal illetékese vasárnap. 

A lányt a helyi kórházba, majd Salt Lake City egyik kórházába szállították, ahol másnap belehalt sérüléseibe. 

A seriffi hivatal szóvivője szerint az ugróeszközt a használati utasítás szerint rendben szerelték össze, még egy biztonsági hálót is rögzítettek hozzá. 



Forrás: MTI

Megbénította Manilát a Trami trópusi vihar

A trópusi vihart kísérő özönvízszerű eső következtében szinte teljesen megbénult az élet hétfőn a Fülöp-szigeteki fővárosban, Manilában. 

 Trami kelet felé távolodva. (Forrás: ssd.noaa.gov)

Egyes városrészekben derékig érő víz hömpölygött. A 12 millió lakosú város nyomornegyedeiben több helyütt a bádogviskók tetején kerestek menedéket az emberek, próbálva menteni azt a keveset, amijük van. 

Az iskolákban szünetel a tanítás, zárva maradt a tőzsde, és nem nyitottak ki a hivatalok, a bíróságok és a nagykövetségek. A meteorológia Manila egész területére és környékére a legmagasabb fokú, piros riasztást adta ki. 

A Fülöp-szigeteki fővárosban az utóbbi időben gyakoribbá vált, hogy egyes városrészek víz alá kerülnek. Ennek oka az erdőirtás, és az, hogy eltömődtek a csatornák és vízelvezető árkok. A város fejlesztése nem tud lépést tartani a rengeteg betelepülővel. A Fülöp-szigeteken évente húsz trópusi ciklon vonul végig.



Forrás: MTI

Meghaladta a 120 éves vízszintet az Amur

Az oroszországi Habarovszknál vasárnap meghaladta a 120 évvel ezelőtti, 642 centiméteres vízszintet az áradó Amur folyó. A hatóságok a távol-keleti Habarovszki területen már napokkal korábban kihirdették a rendkívüli helyzetet a hetek óta tartó heves esőzés okozta áradások miatt. 



A szakemberek Habarovszk városánál csak a jövő hét közepére várják a tetőzést, amely a hétméteres vízszintet is túllépheti. 
 
A katasztrófavédelem Il-76-os teherszállító repülőgépe újabb szakembereket és mentőcsónakokat szállít a távol-keleti nagyvárosba, a szibériai orosz régiók ivóvízzel is segítik az árvíz sújtotta, Kínával határos területet. Habarovszkban elegendő élelmiszertartalékkal rendelkeznek, nem lesz hiány az árvíz miatt - hangoztatta a régió mezőgazdasági minisztériumának illetékese. 

Súlyos a helyzet Birobidzsánban, a Zsidó Autonóm Területen, ahol gátszakadás miatt kétezer ember sújt az áradás. Kimenekítésükre autóbuszokat küldtek. 

A Habarovszki területen az Amur 124 települést öntött el. A rendkívüli helyzetek minisztériumának közlése szerint eddig több mint 19 ezer embert kellett kimenekíteni a veszélyeztetett területekről. 

Vlagyimir Sztyepanov, az orosz rendkívüli helyezetek minisztériuma válságközpontjának vezetője szerint már júliusban látták, hogy nagy árvíz várható az orosz Távol-Keleten, valamint a szibériai Cseljabinszki területen és Baskírföldön. A múlt hónapban a szokásos csapadék két-háromszorosa is lehullott ezeken a területeken. 

A szakemberek arra számítanak, hogy Oroszország távol-keleti régiójában csak szeptember közepére szűnhet meg az áradás.



Forrás: MTI

2013. augusztus 18., vasárnap

Ismét megdőlt a hajnali hidegrekord

Megdőlt a hajnali hőmérsékleti minimumrekord vasárnapra virradóra, ismét a Nógrád megyei Zabaron - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-vel. 



Közleményük szerint a Kárpát-medencében található rendkívül száraz levegő, a szélcsend és az egyre hosszabbodó éjszakák együttes hatására ismét hideg volt a hajnal.

A Nógrád megyében található Zabaron 5,7 Celsius-fokig hűlt le a levegő, és ezzel az augusztus 18-i hajnali minimumrekord is megdőlt. Ezen a napon mostanáig 2008-ben ugyancsak Zabaron volt a leghidegebb a hajnal, akkor 5,9 fok volt. 

Ezzel együtt országszerte hűvös volt az éjszaka, csupán 11-12 fok körül alakult a hajnali órák országos átlaghőmérséklete - írta a meteorológiai szolgálat, hozzátéve: Zabar adata a többi állomás méréséhez képest több fokkal hidegebb. 

A közleményben kifejtik: az elmúlt éjszakák során mindig Zabaron mérték a legalacsonyabb hőmérsékletet. Ugyanitt péntekre és szombatra virradóra is megdőltek a hidegrekordok. A Nógrád megyei településen pénteken 3,3 fokot, szombaton 4,4 fokot mértek a leghidegebb órákban. Ez az állomás egy völgyben található, ahol szélcsendes éjszakákon a hideg levegő összegyűlik. 

Az előrejelzés szerint vasárnap általában derült, csapadékmentes idő várható. Többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás, csak a Fertő-tó környékén élénkül meg a déli szél. A hőmérséklet délután 30 és 34, késő este 20 és 26 fok között alakul.



Forrás: MTI

Áradások pusztítanak Kínában

Az áradásoknak halálos áldozatai is vannak, százezreket kellett kitelepíteni. 




Legalább 25 halálos áldozata volt a viharos időjárásnak és az áradásoknak az elmúlt egy hét során Északkelet-Kínában.

Hejlungcsiang tartomány illetékesei bejelentették, hogy a természeti csapások tizenegy halálos áldozatot szedtek, három embert pedig eltűntként tartanak nyilván. A Hszinhua hírügynökség péntek esti jelentése szerint a szomszédos Csilin tartományban szombaton tizennégyre emelkedett a halálos áldozatok száma. A hírügynökség szerint évtizedek óta nem voltak ilyen súlyos áradások ebben az országrészben. 

Hivatalos tájékoztatás szerint az áradások miatt százezreket kellett kitelepíteni otthonaikból, ipari üzemek függesztették fel a termelést, megbénult a vasúti közlekedés, országutak váltak járhatatlanná. Az ítéletidő számos településen áramkimaradásokat okozott. 



Forrás: MTI

2013. augusztus 17., szombat

Ismét Zabaron volt a leghidegebb

A Nógrád megyei Zabaron szombaton is megdőlt a napi abszolút minimum-hőmérsékleti rekord.



Zabaron szombatra virradóra is megdőlt a napi abszolút minimum-hőmérsékleti rekord, a leghidegebb órában 4,4 Celsius-fok volt - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-vel.

Az augusztus 17-én eddigi mért legalacsonyabb hőmérsékleti rekordot, 4,6 fokot 1987-ben Salgótarjánban regisztrálták.

Tegnap is ugyanitt jegyezték a rekordnak számító legalacsonyabb hőmérsékletet, 3,3 fokot.



Forrás: MTI 

Vészesen fogy a Zagyva vize

Az elhúzódó rendkívüli meleg miatt az eddigi legalacsonyabbnál is kisebb vízállásra számítanak a Zagyván. Már több intézkedést kellett tenni a folyó élővilágának védelméért. 



A hosszan tartó meleg és a csapadékhiány miatt a Zagyván várhatóan megdől a vízállás negatív rekordja. A vízhozam csökkenése miatt máris több intézkedést kellett megtenni a folyó élővilágának védelméért - közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) műszaki igazgató-helyettese pénteken az MTI-vel. 

Horváth Béla tájékoztatása szerint a Zagyván az eddigi legalacsonyabb vízállást 2012-ben rögzítették. Akkor 87 centimétert mértek Jászteleknél, ahol most 98 centimétert mutat a vízmérce, és továbbra is apad a folyó. A Zagyva vízhozama Jászberénynél már nem éri el a másodpercenkénti egy köbmétert, és napról-napra tovább csökken. 

Az aszályos időszak miatti intézkedések közé tartozik az is, hogy a Kötivizig gátőrei felderítsék az illegális vízelvételezéseket. 

A Kötivizig műszaki vezetője elmondta: a vízhiány elkerülésére a Zagyva torkolati szakaszán 2012-ben elkezdték rendbe tették azokat a fenékgátakat, amelyek visszaduzzasztják a vizet a folyó középső szakaszán, kedvezve a vízi élővilágnak. A munkát az idén is folytatják. 

Horváth Béla felidézte, hogy a Zagyva vízpótlására már az 1990-es évek elején kidolgozták a Jászsági-főcsatorna Zagyvai-ágának megépítésével létrejövő többcélú térségi vízgazdálkodási rendszer tervét. Ez, a Tiszát a Zagyvával összekötő mintegy 46 kilométeres csatorna alkalmas lenne a jászsági, a dél-hevesi területen és a Tápió-vidékén a vízigények kiszolgálására. 

A komplex vízgazdálkodási rendszer terveit a Kötivizig 2010-ben aktualizálta. A megépítését a 2014-2020 közötti európai uniós költségvetési időszak elejére tervezik.  



Forrás: MTI

2013. augusztus 16., péntek

Megdőlt a hajnali hőmérsékleti minimumrekord

Péntekre virradóra a Nógrád megyei Zabaron 3,3 Celsius-fokig csökkent a hőmérséklet, s ezzel megdőlt a napi abszolút minimumhőmérsékleti rekord - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. 



Közleményükben azt írták: a múlt heti országos tartós forróság után most egy új abszolút minimumrekordot regisztráltak. Hajnalban Zabaron 3,3 fokig hűlt le a levegő hőmérséklete, ezzel 1,5 fokkal megdöntve a 2004-ben mért 4,8 fokos rekordot. 


 

Forrás: MTI

Több mint ötven halott a szudáni áradásokban

Legkevesebb 53 ember vesztette életét Szudánban az országot augusztus eleje óta sújtó heves esőzések okozta áradások következtében - jelentette be csütörtökön Kartúmban az ország belügyminisztere. 



A miniszter rendkívüli sajtóértekezleten ismertette az eddigi veszteségeket. Beszámolt arról, hogy az afrikai országot a hónap eleje óta sújtó áradások mintegy 41 ezer családot érintettek és szerte az országban több mint 20 ezer ház dőlt romba. 

A szudáni meteorológiai intézet arra figyelmeztetett, hogy az elkövetkező napokban a heves esőzések folytatódása várható. A hatságok a lakosságot arra szólították fel, hogy lehetőség szerint tegyenek megelőző óvintézkedéseket az áradások következtében várható károk elhárítására.

Az ENSZ és különböző civil emberbaráti szervezetek szorosan együttműködnek a szudáni kormánnyal, hogy sátrakkal, ponyvákkal, takarókkal, élelemmel és ivóvízzel lássák el a rászorulókat. 

Az áradások rendszerint a szudáni fővárost és térségét sújtják a legkeményebben. Idén különösen érintett az ország északi része, elsősorban Felső-Nílus tartomány.



Forrás: MTI

2013. augusztus 15., csütörtök

Tromba svéd partok közelében

Víztölcsért figyeltek meg augusztus 14-én Svédországban.

(Fotó:

A környéken szokatlan jelenségnek számító víztölcsér a reggel hét után volt megfigyelhető Snäck közelében. A tromba mindvégig vízfelszín felett tartózkodott, ezért károk sem keletkeztek.



Forrás: sverigesradio.se

Kevesebb víz jut a Hármas-Körösbe a Tiszából

A szárazság miatt az előírt, másodpercenkénti 16 köbméter helyett csupán 11 köbméter víz áramlik a Tiszából a Hármas-Körösbe. 


 
Az Országos Műszaki Irányító Törzs engedélyével, a Tisza-Körös-völgyi Együttműködő Vízgazdálkodási Rendszer (Tikevir) keretében az előírt, másodpercenkénti 16 köbméter helyett csupán 11 köbméter víz áramlik a Tiszából a Nagykunsági-főcsatorna keleti ágán keresztül a Hármas-Körösbe – közölte Horváth Béla, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) műszakiigazgató-helyettese csütörtökön az MTI-vel. 

Az ökológiai vízpótlás első ütemű korlátozását a tartósan száraz időjárási körülmények és a kedvezőtlen hidrometeorológiai előrejelzések indokolták – tette hozzá szakember. 

A Tikevir Európa egyik legnagyobb összefüggő vízgazdálkodási rendszere, amelynek célja, hogy pótolja a vízhiányos térségek vízkészletét. A rendszer lényegében egyidős a Kiskörei-tározóval, alapgondolata a Tisza szabályozásának kezdetéig nyúlik vissza. Négy megyére – Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés – kiterjedő, 15 ezer négyzetkilométeres működési területén két, a rendszer működését meghatározó főcsatorna, a Keleti- és a Nagykunsági-főcsatorna, valamint a Hortobágy-Berettyó helyezkedik el. 

A Körös-völgybe a vízpótlás két úton bonyolítható le. A tiszalöki vízlépcsőtől másodpercenként 10,5 köbméter áramlik a tiszalöki öntözőrendszeren keresztül a térségbe, a Kiskörei-tározóból pedig előírás szerint 16 köbméteres fajlagos vízhozammal a Nagykunsági-főcsatornán át jut a Hármas-Körösbe, illetve a Hortobágy-Berettyóba. 



Forrás: MTI

Fogytán a víz a Holt-Tiszában

A kánikulában algásodnak tavaink, ami a halak pusztulásához vezethet. Ráadásul van olyan tó, amelyik a nagy melegben naponta két centimétert apad. Megoldható-e vajon a vízutánpótlás, ahogyan azt az árvízapasztó tározók megépítésekor és a csatornák felújításakor ígérték a szakemberek? 


 
A tavalyi évhez hasonlóan nehéz időszakot élnek át a halak a Holt-Tiszán. Tavaly szeptember végére az 1 millió köbméternyi teljes vízkapacitás kevesebb, mint 50 százaléka maradt meg a nyár végére. Az egyik ágban alig 10 centiméteres víz volt csupán, ami miatt 200 mázsa hal veszett oda – fejtette ki Stinner Ferenc, a Tiszakécske és Környéke Sporthorgász-egyesület elnöke csütörtökön a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában. 

A versenypálya rehabilitáción esett át – folytatta, eredetileg 200 centiméteres vízmélységre lenne lehetőség, ám csupán 80 centiméter maradt az ágban. A téli csapadékkal még fel lehetett tölteni az előző évi vízhiányt, így szép halívás volt, ám a háromhetes aszály alatt több mint 50 centiméternyi víz tűnt el részint a párolgás, részint az elszivárgás miatt – magyarázta.

A vízben alig található alga, az apró rákocskák ugyanis megeszik őket, és egyensúlyt tartanak, éppen ezért nincs nagy oxigéningadozás a nap folyamán: a fitoplanktonok éjszaka oxigént fogyasztanak, nappal pedig oxigéncsúcsot okoznak – fűzte hozzá. A rajzás folyamatos, ami a halfogást megnehezíti, a halak életfeltételei viszont valamivel javultak ez által – állapította meg. 

Stinner Ferenc szerint a vízhiány természetes pótlása megoldható lenne, csakhogy a Tisza szintje Szolnoknál is mínusz 270 centiméter körüli, a gátat nem lehet gyengíteni, csak víz fölött lehetne a víztömeget átemelni, a réti földet pedig – amelyen keresztül vezetnék – óriási repedések szabdalják, így az átadott víz fele sem érkezne meg a Holt-Tiszába. A legjobb a természetes csapadék lenne – hangsúlyozta.



Forrás: hirado.hu / Kossuth Rádió

Tornádó volt Szicílián

Tegnap délután elképesztő tornádó ért földet Szicílián, az A19-es autópálya közelében.

(Fotó: Salvatore Ciurca)

Catenanuova település mellett földet érő tornádó legalább F2-es erejű volt, de szerencsére lakott területet nem érintett. Jelentősebb károkról nincsenek hírek.

A zivatart nem sokkal később felhőszakadás követte. Agira-ban 31mm csapadékot regisztráltak.



Forrás: meteoweb.eu

Házakat rongált meg a tornádó Kukkovka-ban

Házakat rongált meg a tornádó az orosz Kukkovka-ban tegnap délután.



A vihar váratlanul csapott le a településre, melynek idején nem volt figyelmeztetés érvényben. A szemtanúk hirtelen hangos zajra lettek figyelmesek, majd kirohanva az utcára látták, amint a közelben a szél háztetőket tép fel, és villanyoszlopokat dönt ki.

Szerencsére a viharban senki nem sérült meg, viszont öt ház megrongálódott, valamint néhány néhány fát is kidöntött a szél. Ezen kívül a vezetékek is leszakadtak, így néhány órára nem volt áram a környéken.



Forrás: gubdaily.ru

Negyvenedik napja tombol 35 fok feletti hőség Sanghajban

Csaknem másfél hónapja tombol a hőség a kelet-kínai Sanghaj városában, és Kína területének több mint felén nem enyhül a nyári a forróság. 



A sanghaji meteorológiai hivatal tájékoztatása szerint szerdán már az egymást követő negyvenedik napon mértek a 24 milliós metropolisban 35 fok feletti meleget, több évtizedes rekordok dőltek meg. Az ideinél forróbb nyár a meteorológiai mérések több mint 140 évvel ezelőtti kezdete óta csak kétszer volt, 1934-ben és 1953-ban, akkor 55, illetve 42 napon emelkedett 35 fok fölé a hőmérő higanyszála. Az előrejelzések szerint ez a nyár rekordot dönthet, a következő héten ugyanis szintén 35 fok körüli hőmérsékletek várhatók, s ez egészen a hónap végéig tarthat. 

A július hónapot "minden idők legforróbbjaként" emlegetik a helyi híradások, akkor 24 napon keresztül kúszott 35 fok fölé a hőmérő higanyszála, ezek felén a 38 fokot is túllépte a hőmérséklet. A 40 fok körüli napok sem voltak ritkák, július 26-án 40,6 Celsius fokot mértek, majd augusztus 7-én 40,8 fokot regisztráltak. A városban és a szomszédos Csöcsiang tartományban június vége óta már harminc ember halt meg a hőség következtében, a helyi kórházakban az átlagosnál több embert kezelnek. 

Nemcsak Sanghaj városát, de Kína területének nagy részét is sújtja a különös forróság, augusztus 6-án például 700 millió ember volt érintett. Júliusban 19 tartományban és önálló közigazgatási egységben jelentettek hőséget, jelenleg az ország területének fele szenved a meleg miatt. 

Vasárnap Csöcsiang tartományban 44 fokos hőmérséklet volt. Országszerte 60 millió hektár mezőgazdasági területen okoz gondot a szárazság, a hét elején legalább 8 millió ember szenvedett ivóvízhiányban. A forróság szokatlan "baleseteket" is okoz az országban: a sina.com hírportál összefoglalója szerint például több száz esetben robbantak fel napsütésnek kitett autógumik, lángra lobbantak hirdetőtáblák, szerdán pedig egy fiatal nő a sínekre ájult a sanghaji metróban, szerencsére megmentették a peronőrök.



Forrás: MTI

Utor földcsuszamlásokat, és áradásokat okoz Délkelet-Kínában

Szerda délután érte el Délkelet-Kínát az Utor tájfun, amely azóta jelentősen gyengülve a szárazföldön tombol.

Utor már a szárazföld felett. (Forrás: ssd.noaa.gov)

A vihar Yangjiang közelében kötött ki, ahol a maximális tartós szél 93km/h volt. A város körül több helyről is földcsuszamlásokat jelentettek.

Hong Kong végül megúszta a komolyabb vihart, de a külső esősávjai még időként áztatják a várost. 

Utor jelenleg már csak trópusi vihar erejű, és tovább gyengül. Ennek ellenére még mindig 150-300mm csapadék övezi Guangdong, Guangxi Zhuangzu, Guizhou és Hunan tartományokban, amely áradásokat, és földcsuszamlásokat okoz.



Forrás: accuweather.com 

2013. augusztus 14., szerda

Trombát fotóztak a lengyel Wicie-nél

Tegnap délelőtt egy víztölcsért kaptak lencsevégre a lengyelországi Wicie település közelében. A forgószél nem érte el a partokat.

(Fotó: kontakt24.tvn24.pl / Mariusz Kowalik)

2013. augusztus 13., kedd

Utor lassan eléri Kína déli részeit

Utor tájfun két halálos áldozatot követelt a Fülöp-szigeteken, és most Kína déli részeit fenyegeti.

(Forrás: ssd.noaa.gov)

A tájfun a Fülöp-szigeteken összesen két halálos áldozatot követelt eddigi összesítés szerint, de még 14 embert mindig keresnek. A vihar Casiguran városában okozta a legtöbb kárt. Az előzetes információk szerint a település 95%-a súlyosan megrongálódott, illetve megsemmisült.

Utor azóta már a Fülöp-szigeteket elhagyta, hamarosan eléri Kína déli részeit. Vihar szeme valószínűleg Hong Kongtól 2-300km-rel nyugatra fog kikötni. Szelei akár a 160km/h-t is meghaladhatják, valamint legalább 250mm csapadékot produkálhat. A leginkább érintett területek Guangdong és Hainan lehet, ahol óránkénti 50-100mm csapadék is hullhat. A part mentén legalább 7 méter magas hullámokra lehet készülni.

Az előrejelzés szerint a trópusi ciklon nem fog mélyen bemerészkedni a szárazföld belsejébe, ezért tovább folytatódhat a száraz időjárás Közép-Kínában, amelyt egy anticiklon okoz.



Forrás: westernapcificweather.com

2013. augusztus 12., hétfő

Halászok tűntek el a Fülöp-szigeteki tájfunban

Az Utor tájfun óránként 175 kilométeres sebességgel söpört végig a Fülöp-szigeteken, 23 halász eltűnt


(Fotó: EPA/FRANCIS R. MALASIG)

Huszonhárom halászt eltűntnek nyilvánítottak pusztító erejű tájfun miatt hétfőn a Fülöp-szigeteken. A heves esőzéssel kísért viharos erejű szél háztetőket és távvezetékeket szakított le. 

Az idei év eddigi legerősebb, Utor nevű tájfunja óránként 175 kilométeres sebességű - de helyenként a 210 km/órát is elérő - széllökésekkel ért partot a Fülöp-szigetek keleti részén fekvő Aurora tartományában. 

A katasztrófavédelmi hivatal közleménye szerint óvóhelyeken töltötte az előző éjszakát a központi Bicol régió mintegy ezer lakója, Aurora tartomány lakói pedig villanyáram nélkül maradtak. Helyi rádióadók arról számoltak be, hogy a szél letépte a házak tetejét Dinalungan városában, és egy fedett kosárlabdapályát is elmosott a vihar. 

Négy tengerparti településen összesen 23 halászt eltűntnek nyilvánítottak. A hatóságok abban reménykednek, hogy a halászok csak a közeli szigeteken vagy kis öblökben húzódtak meg a vihar elől. 

Több mint 8 ezer utas rekedt a vihar fogságában, mivel az utas- és teherszállító hajók is a kikötőkben vesztegelnek. Számos belföldi repülőjáratot is töröltek. A trópusi ciklon útjába eső városokban szünetel a tanítás. 

Az Utor tájfun az előrejelzések szerint hétfőn keresztülsöpör Luzon szigetén, északnyugat felé kanyarodva kedden átszeli a Dél-kínai-tengert, és szerdán eléri a partot a kínai Kuangtung városánál. 

Az elmúlt két évtized legsúlyosabb Fülöp-szigeteki tájfunja tavaly december 4-én csapott le viharos széllel és heves esőzésekkel az ország déli részére. A halálos áldozatok száma meghaladta az ezret.



Forrás: MTI

Hatalmas területek víz alatt Északkelet-Kínában

Millióknak okoznak károkat az áradások Ázsiában. Az orosz-kínai határon lévő Hejhsziace-sziget kínai része csaknem teljesen víz alá került. 



A szakadó eső következtében Hejlungcsiang és Csilin tartományban, valamint Belső-Mongólia egyes részein több mint egymillió hektáron károsodott a vetemény, sok helyütt áll a víz a földeken. A kárt 6,6 milliárd jüanra (239,4 milliárd forintra) teszik. 

Hejlungcsiangban két évtized legsúlyosabb áradására készülnek, a Nencsiang folyó vízszintje több ponton meghaladta a kritikus magasságot, van ahol csaknem 90 centiméterrel. A Szunghua folyó mentén több mint 22 ezer ember dolgozik a gátak megerősítésén. 

A kínai-orosz határon lévő Hejhsziace-sziget kínai oldalán az eső és egy orosz oldalon lévő tározóból kiengedett víz nyomán a területet 90 százalékban elborította a víz. Megszüntették a bejárást a szigetre, az ott dolgozó 300 embert evakuálták. Előrejelzések szerint a jövő hét szerdáig az egész sziget víz alá kerül. 

A 335 négyzetkilométeres sziget megosztásáról - évszázados vita után - 2008-ban sikerült megállapodnia Oroszországnak és Kínának. 



Forrás: MTI 

2013. augusztus 11., vasárnap

Bozóttűz miatt kétezer embert kitelepítettek Kaliforniában

Több mint másfélezer tűzoltó küzdött a lángokkal szombatra virradóra egy tűzzel az egyesült államokbeli Kaliforniában, Los Angelestől 150 kilométerre keletre. 



Elővigyázatosságból mintegy kétezer embert kitelepítettek, hatan megsérültek - közölték a helyi hatóságok. 

Péntek este mintegy 7200 hektáron csaptak fel lángok, amelynek eredetét nem tudják. A tűz negyven százalékát sikerült eddig megfékezni. 

A sérültek között öt tűzoltó van és egy civil. A Los Angelestől 150 kilométerre fekvő Banning településen többtucatnyi épület megsemmisült. Több településről összesen mintegy kétezer embert evakuáltak. 

A nagy hőség, az alacsony páratartalom és az erős széllökések közepette nagyon összetett feladat a lángok megfékezése - közölte az amerikai meteorológiai szolgálat. 

A térségben a korábbi években többször pusztítottak nagy bozóttüzek.



Forrás: MTI

Vihar csapott le Hajdúszoboszlóra

A heves vihar miatt meghibásodott a vasúti biztosítóberendezés Hajdúszoboszló és Ebes között. 



Heves zivatar csapott le Hajdúszoboszlóra, és környékére szombat kora este, melyet felhőszakadás, 2-5cm nagyságú jég, és viharos szél kísért.


A viharban főként ágak szakadtak le, valamint Hajdúszoboszló északi részén az eddigi információk szerint mintegy 100 lakóház is megsérült. Ebes és Hajdúszoboszló közötti vasútvonalon a biztosítóberendezésben is műszaki problémát okozott. Ennek köszönhetően 30-40percet késtek a Budapest-Szolnok-Debrecen-Záhony vonalon a szerelvények.

Az éjszaka folyamán a tűzoltók folyamatosan vonultak egyik kárhelyszíntől a másikig. Hajdúszoboszló utcáin eddig csaknem 70 helyen avatkoztak be, zömében a lakóházakban keletkezett károk elhárításán dolgoztak, épületekre, autókra, kerítésekre, utakra dőlt fákat, leszakadt ágakat távolítottak el. 

Áramszünet volt mintegy 520 kisfogyasztónál, akiknél a szolgáltatás az éjszaka helyreállt.


  Forrás: MTI

2013. augusztus 10., szombat

Fákat döntött az éjszakai vihar

Országszerte összesen 22 alkalommal riasztották a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit szombatra virradóra, főként kidőlt fák és leszakadt ágak miatt - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője szombat délelőtt. 


 
Hajdu Márton beszámolója szerint elsősorban a fővárosban, Győr-Moson-Sopron és Vas megyében kellett kisebb káresemények miatt kivonulniuk, személyi sérülésről nem érkezett bejelentés.
Hozzátette: a szakemberek számolnak azzal, hogy a nap folyamán még érkeznek hozzájuk bejelentések az éjszakai erős szél által okozott kisebb károkról. 

Ferenczi Norbert, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője az MTI érdeklődésére elmondta: Budapesten 9 esetben riasztották munkatársaikat. Ezek közül kiemelte, hogy a Budakeszi úton egy fa kidőlt, és egy órán keresztül eltorlaszolta az út mindkét sávját. 

Hajdu Márton szombat délelőtt azzal egészítette ki a fővárosi adatokat, hogy leszakadt ágak, ablakkárok miatt további húsz bejelentés érkezett a délelőtti órákban a katasztrófavédelemhez Budapesten.



Forrás: MTI

2013. augusztus 9., péntek

Elverte a jég Bukowina Tatrzańska-t

Hatalmas jégverés volt a lengyel Bukowina Tatrzańska településen ma délután.



A tojásnyi jégverésben épületek, valamint autók sérültek meg. Sok járműnek beszakadt a szélvédője. A vihart 70km/h-s széllökések kísérték, melyek néhány fát is kidöntöttek.

A heves zivatart felhőszakadás követte, mely a környező dombokról sártengert, és köveket zúdított az utakra.


Az előzetes becslések szerint tizenegy ház tetőszerkezete rongálódott meg a viharban.



Forrás: kontakt24.tvn24.pl

Jégeső pusztított a Volkswagen wolfsburgi gyárában

Csaknem 30 ezer autót rongált meg jégeső a németországi Wolfsburgban, ahol a Volkswagen konszern legnagyobb gyára működik. 



A természeti csapás vadonatúj kocsik ezreiben tett kárt pénteki német sajtójelentések szerint. 

A több mint 50 ezer embert foglalkoztató gyár térségében július végén vonult át egy front pusztító erővel. A jégeső összesen 28 ezer autót rongált meg a világ legnagyobb autógyáraként számon tartott üzemben és környékén. A kár teljes nagyságát egyelőre nem sikerült megállapítani, de az biztos, hogy a szabad ég alatt sorakozó új gyártmányok közül is több ezer megsérült - mondta pénteken a Volkswagen egyik szóvivője. 

Az autókat egy úgynevezett átvilágító alagútban kell megvizsgálni, hogy a legapróbb horpadásokat is észrevegyék. A gyárat "csak 100 százalékig hibátlan gépkocsi" hagyhatja el - emelte ki a szóvivő.

Az alagút rendszerint foglalt, a gyártósorokról naponta kikerülő 3800 autó végső ellenőrzését hajtják végre benne, a jégeső miatt így várhatóan hetekig torlódnak a második átvizsgálásra váró Volkswagenek az üzemcsarnokokból érkező friss gyártmányokkal. A dpa hírügynökség szerint a gyártó külső segítség bevonásával próbálja kezelni az Alsó-Szászország tartományban működő üzemben kialakult rendkívüli helyzetet. 


A tartomány legnagyobb biztosítója, a VGH szerint a július végi jégeső rekord nagyságú kárt okozott. A cég ügyfeleinél legkevesebb 21 ezer káresemény történt, ebből nagyjából 10 ezer esetben gépkocsi sérült meg. 



Forrás: MTI

Ma is megdőltek a hőmérsékleti rekordok

Megdőltek a maximumhőmérsékleti rekordok pénteken is. A fővárosban 38,6 Celsius-fok, míg országosan 39,5 fok lett az új rekord - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. 



Mint írták, a szinte zavartalan napsütés hatására gyorsan emelkedett a hőmérséklet, és így a nappali melegrekordok is megdőltek. 

Pénteken délután Baja-Csávoly állomáson volt a legmelegebb, ahol 39,5 fokot mértek. Ez csaknem két fokkal magasabb az eddig augusztus 9-i, 37,6 fokos rekordnál, amelyet 1992-ben, Tihanyban rögzítettek. 

A fővárosban, Újpesten 38,6 fokot mértek, ami 3,1 fokkal volt melegebb az 1992-ben Budapest belterületén mért 35,5 fokos rekordnál. 

Péntekre virradóra megdőltek a legmagasabb napi minimumhőmérsékleti rekordok is. Budapesten Lágymányoson 24,3 fok, Pécs Árpádtetőn 25,1 fok volt a leghidegebb. 



Forrás: MTI

Több vonalon is késnek a vonatok a hőség miatt

Több vonalon csökkentett sebességgel közlekednek a vonatok pénteken a nagy meleg miatt, emiatt késésekre kell számítani - közölte a Mávinform sajtóügyeletese. 



Both Ferenc tájékoztatása szerint a kelebiai vasútvonalon Soroksár-Kunszentmiklós-Tass és Kunszentmiklós-Tass-Soltvadkert között van sebességkorlátozás 18 óráig. Szintén lassabban haladhatnak a vonatok 19 óráig a Budapest-Miskolc-Szerencs-Nyíregyháza vasútvonalon Hatvan és Mezőzombor, a Budapest-Székesfehérvár-Szombathely vasútvonalon Tüskevár és Kerta, a Miskolc-Ózd vonalon Sajóecseg és Sajószentpéter között. A vonatok a sebességkorlátozás miatt 15-25 perces késéssel közlekednek.  



Forrás: MTI

Víztölcsér Varazze közelében

Csütörtök délelőtt heves zivatarok tomboltak Liguria tartományban.


A zivatarokat heves esőzések, és erős villámtevékenység követte. Villámcsapás okozott áramkimaradást Cairo Montenotte-ben, valamintVarazze-ban egy épületben tűz keletkezett.

Varezze partjai közelében ráadásul egy víztölcsér is kialakult, amely végül nem érte el a partokat. A tűzoltóknak így is többször kellett kivonulniuk szivattyúzni.



Forrás: meteoweb.eu

40 fokos hőség volt Ausztriában csütörtökön

Megdőlt az augusztus 8-i napi melegrekord Ausztriában.



Az Alsó-Ausztriában található Altenburgban 40.,5 fokot mértek. Egy másik mérést viszont töröltek. A burgenlandi  Neusiedl am See-ben 40,6 fokig emelkedett a hőmérő higanyszála 13:40perckor, viszont a ZAMG közlése szerint szokatlanul nagy volt a hőmérséklet ingadozása, ezért végül törölték ezt az adatot. 



Forrás: burgenland.orf.at

2013. augusztus 8., csütörtök

Bozóttüzet oltottak el a fővárosban

Mintegy három hektáron égett egy bozótos terület Budapesten - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője csütörtökön az MTI-t.



A Jászberényi úton, a vasút mellett fellobbant lángokat rövid idő alatt megfékezték a tűzoltók, akik három fecskendős kocsival vonultak ki a helyszínre - közölte Ferenczi Norbert.

Személyi sérülés nem történt, a tűz lakott területet nem veszélyeztetett - tette hozzá a referens.




Forrás: MTI

40 foknál is melegebb volt Győr-Likócson

Csütörtök délután a fővárosi és az országos melegrekord is megdőlt: Újpesten 40, Győr-Likócson 40,6 Celsius-fokig emelkedett a hőmérséklet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-vel.


 
Az eddigi augusztus 7-ei országos rekord 38 fok volt, ezt 1992-ben mérték Szentendrén. Most sokfelé mértek ennél magasabb értéket. A legmelegebb Győr-Likócson volt, ott 40,6 fokot regisztráltak, 2,6 fokkal többet az eddigi rekordnál.
 

Megdőlt a fővárosi melegrekord is: Újpesten 40 fok volt, 4,2 fokkal melegebb az 1921-ben, Budapest belterületén mért 35,8 foknál. 



Forrás: MTI

Helyreállt a vízszolgáltatás Dunaszentgyörgyön

Helyreállt az ivóvíz-szolgáltatás a Tolna megyei Dunaszentgyörgyön, ahol a múlt szombat óta akadozott a vízellátás - közölte a falu polgármestere az MTI-vel.



Hencze Sándor (független) elmondta: a Dunaág Kft. csütörtökre  helyreállította a szolgáltatását. A 2600 lakosú községben egy ivóvízkút működött, amely a hőségben nem tudott megfelelő mennyiségű vizet biztosítani egy szivattyú elektromos hibája miatt.

A településen jelenleg megfelelő az ivóvízhálózatban a víznyomás - mondta a polgármester.




Forrás: MTI

2013. augusztus 7., szerda

Henriette hurrikán mélyen a Csendes-óceán nyílt vizén

Henriette 1-es kategóriájú hurrikánná erősödött.

(Forrás: ssd.noaa.gov)

A 16, és 17. szélességi fokon táncoló hurrikánt 135km/h körüli tartós szelek jellemzik. Szemében 983hPa légnyomás uralkodik. 

A vihar jelenleg északnyugat felé halad óránkénti 16km-es sebességgel, de várhatóan délnyugati irányba fordul, és elkerüli a Hawaii-szigeteket.



Forrás: nhc.noaa.gov