Nyugat felől havazás kezdődött az ország jelentős részén,
igaz a Dunántúlon havas eső, helyenként eső is hullik.
Havazás Pécsett. (Forrás: metnet.hu / Cauchy)
Már a délelőtti órákban előfordult az ország északi részén
időszakos hószállingózás, amely folyamatosan terjedt kelet felé, de a tartós
csapadékhullás délután kezdődött először Győr-Moson-Sopron, illetve Vas
megyében.
A vegyes halmazállapotú csapadék mellett főként a Bakonyban,
és a Mecsekben fordult elő havazás, máshol inkább havas eső, eső, amely
mostanra egyre inkább havazásba vált északnyugat felől. Délnyugaton Baranyában,
Somogyban, és Zalában az alacsonyabb területeken egyelőre továbbra is
folyékony, valamint vegyes halmazállapotú csapadék hullik. A Duna-Tisza közén
is elkezdődött a csapadékhullás, döntően hó formájában, helyenként már vékony
hólepel is kialakult. A Tiszántúlra a kiterjedt csapadékzóna még mostanra
érkezik meg.
A lehulló hó mennyisége területi eloszlásban.
Az ország északnyugati, nyugati részén számottevő hóréteg
kialakulására nem kell számítani. A Dunántúlon 10cm körül, vagy kicsivel
afelett a Mecsekben, illetve a Dunántúli-középhegység magasabb vidékein
hullhat, máshol 10cm alatti friss hó várható. A Dunától keletre a legtöbb hó az
Északi-középhegység térségében, valamint Szabolcsban várható. Ezeken a helyeken
nem kizárt 10cm feletti lehulló mennyiség. Az Alföld jelentős részén 5-8cm
vastag hóréteg kialakulása a legvalószínűbb holnap estig.
Holnap a megélénkülő északnyugati szél főleg a Bakonyban
kisebb hófúvást is okozhat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése