Eddig huszonegy embert kellett kitelepíteni az otthonából
Győr-Moson-Sopron megyében, Kisbajcson és Véneken a Duna áradása miatt,
mindannyiukat rokonoknál, ismerősöknél helyezték el - közölte a
katasztrófavédelem megyei igazgatósága kedden a honlapján.
A tájékoztatás
szerint az árvízi védekezés munkálataiban a katasztrófavédelem, a közútkezelő és
a vízügyi igazgatóság csaknem háromszáz munkatársa vesz részt. A hétfőn
felmért készletekben 104 ezernél is több homokzsák szerepel, ebből aznap mintegy
tízezret szállítottak ki az egységekhez.
Forrás: MTI
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése