2013. július 12., péntek

Hatalmas pusztítást végzett a vihar

Az ország keleti részét sújtotta leginkább a csütörtökön érkezett zivatarzóna. A viharok fákat döntöttek ki, tetőket bontottak meg, a víz utcákat öntött el és Borsodban 11, Szabolcsban 49 embert kellett ideiglenesen kiköltöztetni. 

(Fotó: Nyíregyházi Televízió)

Egy utcában még személyautót is megrongált egy, a vihar következtében kidőlt fa. Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében több helyen okozott fennakadást a közlekedésben a vihar, mivel a fák forgalmas főutakra dőltek. 

Ezeket a képeket Tokajban és környékén készítették a Híradó nézői, illetve Orosházán az MTI fotóriportere. Volt, ahol a teljes tetőt lesodorta a vihar egy ház tetejéről. A Tokaji hegyről pedig nagy mennyiségű sarat hordott a hirtelen lezúduló csapadék a várost Bodrogkeresztúrral összekötő főútra. Itt is tövestől csavarta ki a fákat a viharos erejű szél. Orosházán jéggel érkezett az ítéletidő, utcákat öntött el a víz. 

Főként az ország északkeleti területein, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében okozott károkat a csütörtöki vihar, míg Békés megyében, Orosházán jégeső pusztított. Több helyen a tömegközlekedés és a vasúti forgalom is megbénult egy időre. Üzletekbe, pincékbe tört be a víz Miskolcon a csütörtök délutáni viharban, a helyenként borsó nagyságú jéggel kísért heves esőzés csaknem egy óráig tartott a borsodi megyeszékhelyen. 
 
Hudák Andrea, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel azt közölte: Miskolc több utcájában, a város főutcájában is folyamatosan szivattyúznak a tűzoltók.

Leállt a villamosközlekedés, mert a pálya egy szakaszán olyan sok víz gyűlt össze, hogy nem tudtak átjutni rajta a szerelvények. Ideiglenesen villamospótló buszokat állítottak forgalomba. A megyei katasztrófavédelemhez mintegy 50 riasztás érkezett: Miskolcon kívül főleg Tokajban, Tarcalon és Tiszakeszin pusztított a vihar. A szél házak tetőszerkezetét bontotta meg, illetve a lezúduló víz betört a pincékbe, épületekbe. Tokajban a szél az egészségház tetejét mintegy 200 négyzetméteren bontotta meg. Senki sem sérült meg. 


Három borsodi településen összesen 11 embert kellett kiköltöztetni ideiglenesen a heves vihar miatt. Mezőzomboron egy családi ház tetőszerkezetét annyira megrongálta a vihar, hogy az épület lakhatatlanná vált. Az itt lakó 2 embert rokonoknál helyezték el. Tarcalon két családi ház tetejére is fa dőlt, ezekből összesen 6 felnőttet és egy gyerekek kellett a rokonságnál elszállásolni. Tokajban egy fa dőlt az egyik családi házra, ahonnan 2 embert szintén a rokonoknál helyeztek el. 

A viharos időben leszakadt a felsővezeték Tarcal és Tokaj között, Görögszállás és Rakamaz között fa dőlt a sínekre, így ezeken a szakaszokon nem járnak a vonatok - közölte honlapján a MÁV-Start csütörtök este.

Mint írták, Görögszállás és Szerencs között autóbuszok közlekednek. A szakemberek várhatóan az esti órákra fejezik be a helyreállítást. 


Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 278 épületet rongált meg a csütörtök délutáni vihar - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője a szervezet összesítése alapján péntek délelőtt az MTI-vel. Takács Judit hadnagy elmondta: a nagyobb mértékben megrongálódott lakóházakból 49 embert kellett éjszaka rokonoknál elhelyezni. Megerősítette, hogy a vihar következtében egy gyermek könnyebben megsérült, miután Tiszabercelen leszakadt a lakásuk mennyezete.  

A legtöbb épületkár Rakamazon volt, 182 létesítményt rongált meg a csütörtöki vihar, három ház vált lakhatatlanná, 18 embernek kellett ideiglenesen elhagynia az otthonát. Paszabon 81 épületben keletkezett kár, 25 nagyobb, 56 kisebb mértékben rongálódott meg. Két lakásból 14 embert költöztettek ki, őket szintén rokonok fogadták be. Tiszabercelen 8, Ibrányban 7 épületben keletkeztek viharkárok, két tiszaberceli lakóházat összesen 17 embernek kellett elhagynia. 

Egy óra alatt ötvennél is több segélykérés érkezett a csütörtök délutáni vihar okozta károk miatt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletére - közölte a szervezet szóvivője az MTI-vel. Takács Judit elmondta, elsősorban Rakamaz, Tiszabercel, Paszab, Ibrány és Nyíregyháza térségében riasztották a tűzoltókat főként lakóházakban keletkezett károkhoz, fakidőlésekhez és vízszivattyúzáshoz. Tiszabercelen egy lakóház mennyezete szakadt le és okozott sérülést egy gyereknek - mondta, hozzátéve, hogy az erős szél a tiszabercelin kívül 25 lakást rongált meg a megyében, tetőket bontott meg, tűzfalakat borított ki részben vagy egészben, illetve kéményekben okozott kárt. További mintegy tíz esetben kidőlt fák miatt kerültek veszélybe lakóházak. 

A megyében áramszünetet is okozott a vihar. Egyházi Nikolett, az E.ON Zrt. szóvivője azt közölte, hogy a viharos erejű szél fákat döntött az elektromos vezetékekre és emiatt ötezer háztartás és cég maradt áram nélkül Rakamazon, Dombrádon, Székelyben, Kemecsén és Nagyhalászon. A szolgáltató cég munkatársai megkezdték a hibaelhárítást, és várhatóan este tíz óráig mindenütt újra lesz áram. 

Orosházára kora délután csapott le a vihar, néhány perc alatt 35-50 milliméter csapadék hullott, egy része jégeső formájában. A városban átmenetileg megbénult a forgalom, a katasztrófavédelem központi ügyeletére 23 káreseményről érkezett jelentés - tájékoztatta a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t. Nagy Szilvia elmondta, a vihar fákat döntött ki, ágakat szaggatott le több helyen a városban. A károk elhárítására az orosházi, a mezőkovácsházi és a békéscsabai hivatásos tűzoltók vonultak ki. Senki nem sérült meg - tette hozzá. 

A hétvégén is lehetnek záporok, helyenként heves zivatarok, komoly lehűlés azonban nem várható, a maximumhőmérséklet 24 és 28 Celsius-fok között alakul - derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez eljuttatott csütörtöki országos középtávú előrejelzéséből.



Forrás: MTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése