2013. július 17., szerda

Hétszáz évente van olyan vihar mint amilyen Sandy volt

Évente 0,0014 százalék az esély egy ilyen irányú viharra - fejtette ki Timothy Hall, az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA Goddard Intézetének tudósa.



Ritkaságszámba ment a hurrikánok között a Sandy útvonala, az, hogy a vihar szokatlan fordulatot tett balra, mielőtt lecsapott az Egyesült Államok keleti partjára. Új statisztikai elemzések alapján kiderült, hétszáz évente egyszer fordul elő ilyen.
Az, hogy a vihar csaknem merőlegesen csapott le tavaly ősszel, nagyban hozzájárult a súlyos áradásokhoz New Yorkban, New Jerseyben és más államokban a környéken - tette hozzá Hall. Megjegyezte, a ritka útvonal nem jelenti azt, hogy a keleti partvidék most hosszú időre biztonságban van más súlyos viharoktól. 


A szakember - és mások is - vizsgálják, hogy az éghajlatváltozás milyen hatással van a hurrikánok nyomvonalára. Kutatásaik segíthetnek meghatározni, hogy egy felmelegedő világban vajon változik-e majd a Sandyéhez hasonló útvonalak gyakorisága. 

A Sandy szupervihar - hurrikán, majd poszttrópusi ciklon - 150 emberéletet követelt, az anyagi kár dollármilliárdokban mérhető. A vihar erejét növelte, hogy már hurrikánként is jelentős kiterjedésű volt a tengeren, a telihold miatt pedig 20 százalékkal magasabbak voltak a hullámok a megszokottnál - olvasható a LiveScience tudományos portálon. A Sandyt a magas légnyomás is eltérítette a hurrikánok szokásos útvonalától, a partvidékre szorítva a vihart, amely egy alacsonyabb nyomású rendszerrel is találkozott a légkörben. Ez szintén eltérítette a ciklont. 

Az éghajlatot vizsgáló különböző modellek alapján nyert információkat tekintve nagyjából teljes az egyetértés abban, hogy globálisan a hurrikánok intenzitása nőni fog a felmelegedés közepette, noha a viharok számát illetően csökkenésre számítanak a szakemberek. Egy új tanulmány viszont mindkét tekintetben növekedést jósol. 



Forrás: MTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése