2013. június 4., kedd

Magyar Honvédségnél már több mint ezer katonát mozgósítottak

A Magyar Honvédség legalább nyolcezer embert kész bevetni árvízi védekezésre, kedden több mint ezer katonát már be is vetettek - derül ki a Honvédelmi Minisztérium (HM) közleményéből. 



A Magyar Honvédség készen áll arra, hogy rendelkezésre álló technikai eszközeivel és személyi állományával részt vegyen a készültségnek megfelelő szintű árvízvédelmi munkáltatok elvégzésében. 

"A Magyar Honvédség törvényben meghatározott feladata, hogy közreműködjön a katasztrófavédelmi feladatok ellátásában" - írták, hozzátéve, a veszélyhelyzet elrendelése után a honvédség felkérés nélkül, önállóan is bevetheti a rendelkezésre álló képességeit az árvízvédelmi feladatokban. 

Kifejtették: a Komárom-Esztergom Megyei Védelmi Bizottság kérésére váltásos rendben 400 katona dolgozik, gáterősítési és magasítási feladatokat végeznek Komárom és Szőny térségében. Ezt a feladatot az MH 25. Klapka György Lövészdandár látja el. Győr térségébe kedd délután két váltásban összesen 1300 katona érkezik a honvédség különböző alakulataitól. Kedd délutántól az önkéntes tartalékos katonák is részt vesznek az árvízvédelmi munkálatokban. 

Hozzátették, mindezek mellett az alakulatok a technikai eszközigényekre is felkészültek. Mentéshez szükséges eszközöket (például lánctalpas úszó gépkocsi, szalaghídkomp, rohamcsónak, gumicsónak) csoportosítanak át a bázislaktanyákba, Győrbe, Tatára és Szentendrére. Felkészültek a gáterősítési munkálatokra, a mentési feladatokra, a lakosság ellátására, és helikoptereik is készen állnak a védelmi feladatokban történő részvételre. 



Forrás: MTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése