Szlovákia fővárosában a Duna vízszintje kedden délelőtt elérte a 870 centimétert, és tovább árad.
Szlovákia fővárosában a Duna vízszintje kedden délelőtt elérte a 870
centimétert, és tovább árad. Megkeresésünkre Lubomír Andrassy, a helyi
válságstáb vezetője közölte, hogy kora délután kihirdetik a rendkívüli
állapotot.
– A 2002-es évszázados árvíz után 33 millió eurós ráfordítással
megerősítettük és korszerűsítettük Pozsony árvízvédelmi rendszerét,
amely tulajdonképpen majd főleg szerdán és csütörtök délelőtt vizsgázik,
amikor akár a tízméteres magasságot is elérheti a megáradt folyó.
Időben elkészültek a mobilgátak is, ezért remélem, hogy nagyobb kár
nélkül vészeljük át ezt a súlyos helyzetet – tette hozzá.
Egyelőre Pozsonyligetfalun (Petrzalka) és Károlyfalun (Karlová Ves)
zártak le néhány utat. Még mindig árad a Morva folyó is, amely Pozsony
környékén elsősorban Dévényújfalut (Devínska Nová Ves) és Dévényt
(Devín) veszélyezteti.
A magyarok lakta, Duna menti dél-szlovákiai településeken még csupán
másodfokú árvízveszély van érvényben, amelyet azonban rövidesen
megemelhetnek. Dunamocs (Moča) és Karva (Kravany) közelében a Duna már
kilépett a medréből, ezért a Révkomárom és Párkány (Štúrovo) közötti
másodrendű út csupán kerülővel járható.
Forrás: nol.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése