2012. november 20., kedd

Bremerhaven-i tornádó 1988 augusztusában



1988. augusztus 21.-én este kilenc után tornádó csapott le Bremerhaven halász kikötőjének közelében. Az akkori eseményekről a Nordsee-Zeitung számolt be.

Nordsee-Zeitung-ban 22-én megjelent cikk a tornádóról.

A kikötőben és környékén tomboló forgószél számos csónakot, és autót kapott fel, melyek a szemtanúk beszámolói szerint 50-100 méter magasságban repültek.

Helmut Kuhlmann feleségével az irodában tartózkodott, mikor onnan 50méterre a tornádó földet ért. Nagy morajra lettek figyelmesek, és amint kitekintettek az ablakon egy kerti bútor repült el a szemük előtt, majd távolabb a magasban már autók röpködtek.

A tornádó utáni kárfelmérés során a hatóságok 6 összetört autót vettek nyilvántartásba, valamint több sérült hajót. Szerencsére személyi sérülés nem történt, de a becsült kár így is meghaladta a több százezer dollárt.



Forrás: tornadoliste.de

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése