2013. április 7., vasárnap

Emelték a készültséget a Felső-Tiszán

A folyók magyarországi szakaszain több mint 2500 kilométeren van árvízvédelmi készültség - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel. 



A folyamatos áradás miatt másodfokúra emelte az árvízvédelmi készültséget a Tisza Szabolcsveresmart és Gávavencsellő közötti szakaszán a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság - tájékoztatta a szervezet vezetője vasárnap az MTI-t. Bodnár Gáspár elmondta: a folyó külföldi szakaszán újabb árhullám indult el, de hazai területen is árad a Tisza. A korábban elrendelt elsőfokú készültség van érvényben a folyó jobb partján Vásárosnamény és Lónya között, valamint a bal parti védvonal mentén Vásárosnamény és Szabolcsveresmart között. Lejjebb azonban már magasabb készültségi szintet kellett elrendelni, jelenleg Szabolcsveresmart és Gávavencsellő között van érvényben a másodfokú riasztás - tette hozzá a védelemvezető. 

A térség többi folyóján egyelőre maradtak a korábbi védelmi szintek: a Túron és a Kraszna egyes szakaszain másod-, illetve harmadfokú árvízvédelmi készültség van, a Lónyay-főcsatorna vízszintemelkedése miatt azonban már két szakaszon van érvényben másodfokú riasztás. A belvíz miatt az összes belvízi szakaszán készültséget tart a vízügyi igazgatóság - közölte Bodnár Gáspár. Az elöntött terület nagysága még mindig meghaladja 22 ezer hektárt annak ellenére, hogy szombaton a tizennégy szivattyútelep összesen 2,6 millió köbméter belvizet emelt át a főbefogadókba. Hozzátette: a térségben jelenleg két vízgazdálkodási társulat és nyolc önkormányzat területén van érvényben belvízvédelmi készültség. 



Forrás: MTI 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése