2013. április 24., szerda

Ezer hektáron van belvíz Veszprém megyében

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának felmérése szerint a megyében a kezdetben közel 3 ezer hektár elöntött szántóterületből a mai napig mintegy ezer hektárt borít belvíz - közölte a kormányhivatal. 



A Marcal medencében az árvíz okozott súlyos károkat, míg másutt a három hónap alatt lehullott, 400 mm feletti csapadékmennyiség miatt alakultak ki belvizes foltok - idézte fel Boros Gábor, a földművelésügyi igazgatóság vezetője. 

Tájékoztatása szerint a kedvező időjárásnak köszönhetően napról napra csökken a talajművelésre, vetésre alkalmatlan, károsan átnedvesedett, 90 százalék feletti víztelítettségű területek nagysága: elsősorban a mélyen fekvő gyepeken fordulnak elő olyan területek - körülbelül 700 hektáron -, amelyeken tartósan pangó vízre lehet számítani. 

Így a tavaszi mezőgazdasági munkák, főleg a fejtrágyázás és a vetés csúszik 2-3 hetet, előfordul, hogy a vetésterveken változtatni kell - állapította meg az igazgató. 

Hozzátette: az igazgatósághoz eddig 32 gazdálkodó jelentett be káreseményt, munkatársaik folyamatosan helyszínelnek és mérik fel a károk nagyságát, amelyről a vegetáció helyreállása után lehet pontos adatokat közölni. 

A károsult termelőket a kormányhivatal falugazdászai és az agrárkamara tanácsadói segítik az adminisztratív feladatok teljesítésében. 



Forrás: MTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése