2013. június 17., hétfő

3 megye kivételével másodfokú a figyelmeztetés hőség miatt

Kedden akár 35 fok is lehet délután. 



Az Országos Meteorológiai Szolgálat három megyére első-, tizenhat megyére és a fővárosra pedig másodfokú figyelmeztetést adott ki keddre a hőség miatt. A meteorológiai szolgálat veszélyjelzése szerint kedden a napi középhőmérséklet 25 Celsius-fok felett alakulhat, emiatt citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére.  

Heves, Hajdú-Bihar, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala és Pest megyében, valamint a főváros területén pedig tartósan 25 fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet, ezért ezeken a területeken narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetés szerepel. 

Az előrejelzés szerint kedden a legalacsonyabb hőmérséklet 15 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 35 fok között alakul.  Emellett kedden is nagyon erős, a figyelmeztetési értéket meghaladó 7,8-as UV-B sugárzás várható. Legfeljebb az északkeleti, illetve az északnyugati határszélen fordulhat elő néhol zápor, zivatar. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, de az esetlegesen kialakuló zivatarokat viharos széllökések is kísérhetik. 



Forrás: MTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése