2013. június 10., hétfő

Tetőzött a Duna Dunaföldvárnál

Nem sokkal 19 óra után 721 cm-es volt a Duna Dunaföldvárnál, a vízügyi előrejelzések szerint elkezdődik az apadás - közölte a polgármester. 



Jelentősebb károk nélkül tetőzött a Duna Dunaföldvárnál hétfőn este - közölte Horváth Zsolt polgármester az MTI-vel. 

Nem sokkal 19 óra után 721 cm-es volt a Duna Dunaföldvárnál, a vízügyi előrejelzések szerint elkezdődik az apadás - mondta el a polgármester, hozzátéve, hogy ez az érték az eddigi legnagyobb vízállást 18 centiméterrel haladta meg. 

Annak a nagyjából két kilométeres szakasznak a legnagyobb részén, ahol ideiglenes védművet építettek 22 ezer homokzsák felhasználásával, nem érte el a víz a zsákokat. Kivétel a csónak- és jachtkikötő, amelynek udvarát részben víz borítja, számolt be a helyzetről polgármester. 

Dunaföldváron már szombat délutánra elkészült a nyúlgát főként önkéntesek segítségével. Azóta csak kisebb megerősítésekre, buzgárok miatti védekezésre volt szükség. 

Éjszakánként önkéntes tűzoltók járőröznek a Duna-parton, amelynek érintett szakasza szombat óta le van zárva a járművek előtt. Szintén június 8-án, 660 centiméteres vízállásnál zárták be az ugyanitt működő strandot és gyógyfürdőt, mert a medencék lecsapolását nem tudják megoldani. 



Forrás: MTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése