2014. január 31., péntek

Hófúvás nehezíti a közlekedést Szerbiában

Súlyos gondokat okoz a hófúvás Szerbiában.



Az orkánerejű szél és a hóátfúvások miatt a Vajdaság több részén, Dél- és Nyugat-Bánságban, illetve Dél-Bácskában is korlátozták a forgalmat. A tartomány délkeleti részén fekvő Nagybecskereket Belgráddal összekötő úton az éjszaka két teherautó akadt el. A viharos szél által emelt kétméteres hótorlaszok miatt ott leállt a forgalom, így többen az utakon töltötték az éjszakát.

A közlekedési miniszter intézkedéseinek értelmében nem léphetnek be Szerbia területére a 7,5 tonnánál nehezebb tehergépjárművek, illetve bizonyos útszakaszokon a belső kamionforgalom is szünetel.

A Szabadka és Újvidék közötti autópálya ugyan tiszta, hosszabb útszakaszokon azonban 10-30 centiméteres hóbuckákat épít a szél.

Belgrádban a kossava nevű erős dunai szél elszakította az egyik uszályt a parttól, de senki nem sérült meg. A szerb fővárosban a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) jelentése szerint a nap folyamán a széllökések ereje az óránkénti 83 kilométeres sebességet is eléri, míg a Vajdaság északi részén akár 100 kilométer/órás lökésekre is lehet számítani.

Az RTS tájékoztatása szerint a Belgrádhoz közeli Pozarevacnál 19 embert mentettek ki gépjárművekből a tűzoltók. A rossz látási viszonyok és a csúszós utak miatt több autó is lecsúszott az útról. A hatóságok összesítése szerint csütörtökön országszerte 98 közlekedési baleset történt, amelyben 37-en sérültek meg.

Az előrejelzések szerint hétfőig hasonló időjárási viszonyokra kell számítani Szerbiában.




Forrás: MTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése